Talán sokunk számára ismerős a virághagymákat tépő ember mozdulata. Túl korán látni akarjuk, ami még a föld alatt van, látni, felszínre hozni, farkasszemet nézni azzal, ami rejtve van a durva, megosztó dolgok, az erőszak, a támadások természetének mélyén.
Éles Éva
Az ég ereszét izzítani kezdte a nap. Hajnalodik. Van, aki számára utolsó a mai nap pislantása. A szentföld szívta magába a káromlásokat és imádságokat, a csomagokkal terhelt vánszorgók horzsolták utcáit...
Az újszövetségi erénykatalógusok az evangélium által átalakított élet látható mintázatai. A mai egyház feladata a katalógusok identitásképző erejének kibontása. Ezek a jegyek egyszerre erősítik a közösség belső egységét és igazolják annak missziós hitelességét a világ előtt.
Keresztelő János a nyugati és keleti keresztyén liturgia egyik legkiemelkedőbb alakja: Jézus és Mária mellett az egyetlen szent, akinek nemcsak a mennyei, hanem a földi születésnapját is megünneplik (dies natalis). Élete és vértanúsága mind a nyugati, mind a keleti keresztyénség számára alapvető jelentőségű, mégis eltérő liturgikus hangsúlyokkal és ünnepi renddel emlékeznek rá.
Azt mondtam: egyszer majd megírom létezésem elviselhetetlen könnyűségét. 1988. december 24-én születtem, szenteste. Világköszöntő sírásomat a puha, lágy anyai szavak és az éjjeli harangok kisded-szerenádja csillapította. „Nevezd őt Évának!” - szólt szigorúan a szilágycsehi gárda.
Mesélnék a fámnak,
Hallani rég várja:
Van-e életed, levegőd
A vörösfényes bolygón?
Máté evangéliuma egyedülálló módon tudósít nemcsak a sötétség beálltáról, a kárpit kettéhasadásáról és a százados hitvallásáról, hanem ezek közé egy különleges beszámolót is beékel egy bizonyos földrengésről és az elhunyt szentek feltámadásáról. Mennyire tekinthető eredetinek és milyen célt szolgál ez a látványelemeket hordozó bővítmény a szövegegységen belül? Hogyan kell nekünk ezeket a jeleket értenünk és értelmeznünk?
A 2024-2025-ös tanév akadémiai istentiszteleteinek igehirdetési terve Péter első és második levele alapján
Acest curs analizează în detaliu capitolele 14 și 15 din Evanghelia după Marcu. Cursurile vor clarifica aspecte introductive ale Evangheliei după Marcu, vor explora caracteristicile interpretării narativei patimilor Domnului și vor analiza în detaliu fiecare pasaj, folosind metode exegetice cunoscute. Analiza va compara în mod special narațiunile patimilor din Evangheliile după Matei, Luca și Ioan, evidențiind asemănările și diferențele.
Egy bibliatudós (Walter Brueggemann) arról beszél, hogy van egy mintázat, amely az egész Biblián végigvonul, ez a V vagy U betű. A kiindulópont egy viszonylag optimális helyzet, ám ez a nyugalmi állapot általában nem tart sokáig. Innen lefelé vezet az út. Egy döntéshelyzet, traumaélmény, konfliktus kibillent az egyensúlyból, és az ember hamar ott találja magát a mélyponton, lent a V betű csúcsánál. Egyébként is a mai napot, január 19-ét, a turizmus/pszichológia az év legszomorúbb, legdepresszívebb napjaként jelölte meg.