Martin Buber „testvérbátyjának” nevezte Jézust. Sok jelentős 20. századi zsidó gondolkodó hasonló rokonszenvvel tekintett a názáreti rabbira, akit munkásságukkal ismét „haza” kívántak hozni a judaizmus világába (David Flusser, Schalom Ben-Chorin, Vladimir Jankélévitch, Vermes Géza, Heller Ágnes stb.). Pinchas Lapide (1922–1997) zsidó vallástudós, író, diplomata is közülük való, aki sokat tett a zsidó–keresztyén párbeszéd előmozdításáért. De mennyire széles vagy keskeny a küszöb az „objektív” vallástudományi kutatás igazsága, valamint a Jézust Messiásnak valló hit igazsága között? Tényként kezeli, hogy „Jézus, akit megfeszítettek, aki feltámadott és aki a hit példaképévé emelkedett, meghódította az egész Római Birodalmat”. Mennyit fogadhat el valaki Jézus „nagyságából” anélkül, hogy keresztyénnek vallaná magát?