Újra adventi időszakban vagyunk. Az ünnepi láz átforrósította közösségeinket. Az érzelmi ráhangolódáson túl, milyen szerepe van adventnek hitünk megerősítésében és a remény megtartásában? Mire elég ez a négy hét?

Az adventi időszak, miközben ráhangol a karácsonyi ünnepre, erősen a földi körülmények felé fordít engem: az ünneplés, a szeretteim, a közösség, a gyülekezet felé. De, amikor a Krisztus visszajövetelét vetíti előre, akkor az örök élet felé tájol, felébreszti és táplálja bennem a reménységet, hogy egykor Megváltó Urammal lehetek és mennyei ünneplésben magasztalhatom Őt. Ez a négy hét segít az eljövendő mennyei valóság vonzásában élni az életet és hálával ünnepelni Jézus földre jöttét.

Ha a teológushallgatókra gondolunk, talán nem elfogultság kimondani, hogy számukra többszörös terhet és kihívást jelent ez az időszak. A kollokviumok, parciális vizsgák és a legációkra való készülés gyakran elvonják a figyelmet a lelki elmélyüléstől. Hogyan látod, milyen lehetőségei vannak a diákoknak arra nézve, hogy összeegyeztessék a tanulmányi kötelezettségeket a lelki felkészüléssel?

Az adventi időszak valóban nagyon igénybe veszi diákjainkat. A feladatok megsokszorozódása megterheli őket és sekélyesebbé teszi, teheti a lelki életüket. Ez kihat az ünneplésre és az ünnepi szolgálatokra való készülésre is. Ez a dolgok természetes rendje, törvényszerűsége.

Mi ismerünk egy másik, ezzel ellentétes logikát, amiről a Szentírás így tesz bizonyságot:” Sőt, ha a külső emberünk megromlik is, a belső emberünk mégis megújul napról napra.” (2Kor 4,16) Ha ez válik életünk alaplogikájává, akkor a belső fogja meghatározni a külsőt, a lelki mélység fogja átjárni a megpróbáló feladatvégzést. Ehhez közösségben kell lennünk a más törvényszerűség forrásával, Jézus Krisztussal. Kecskeméthy István azt írja róla a tenger lecsendesítésével kapcsolatban, hogy nem a viharos tenger fenyegetése zavarta meg a Jézus nyugalmát – ez lenne a természetes logika –, hanem Jézus nyugalma csendesítette le vihart. Ez az Isten és a hit észjárása. Úgy mondom ezt, mint aki gyakran tapasztalja a földi vaslogikát, gyakran van ‘kollokviumi időszakban’. Alázattal mondom, és magamnak is mondom.

Sokféleképpen emlegetik a karácsonyt: ünnepek ünnepe, a szeretet, az ajándékozás, a család ünnepe, stb. Te hogyan szoktad becézni ezt az ünnepet?

Nem szoktam becézni a karácsonyi ünnepet. Úgy érzem, hogy minden elnevezés elégtelen, mert csak egy részét fejezi ki annak, ami karácsonykor történt. Ugyanakkor minden ‘becenév’ helytelen, mert az eléje állított határozott névelővel abszolutizál egy jellegzetességet. Közel áll hozzám karácsony megnevezésnek az incarnatio szóból való eredeztetése, ezért maradok a karácsony név mellett, amit magamban a megtestesüléssel társítok.

Fel tudod-e idézni mit jelentett gyermekként december 24-e?

Nem tudok felidézni olyan emléket, amely az eredeti családomhoz kötődik. Elevenen él bennem a kántálás, amit kezdetben bandázásra és pénzgyűjtésre használtunk. Miután gyermekkorom végén közel vont magához az Úr, úgy tekintettem a kántálásra, mint az evangélium hirdetésére. Igazi hírnőknek éreztem magam és örömmel mentem kántálni azokkal, akik így tekintettek a kántálásra.

Hogyan formálták elmúlt karácsonyaid az Istennel való kapcsolatodat?

A karácsonyok, amiket a családunkban éltem át – különösen a szentesték – leginkább a meghittséget hozták. Az egymással való kapcsolatunkban, de az Istennel való kapcsolatomban is.

Van-e olyan karácsonyi emléked, amely különösen meghatározó volt számodra?

Elevenen él bennem az egyik istentisztelet, amelyen Somosdon, a szülőfalumban részt vettem, és amelyen a Tudom: az én Megváltóm él kezdetű éneket énekeltük. A harmadik szakasz nagyon megérintett. Az Előttem ó az oly csodás, hogy értem szállt a földre le személyessé tette számomra a karácsonyi történést. Úgy éreztem, mintha minden csak értem történt volna. Ez az érzés, a Jézus földre jöttének személyes jelentősége elkisért egész életemben és szilárd meggyőződéssé alakult. Ugyanakkor segített Jézus Krisztus többi üdvtettét is – halálát, feltámadását, felemeltetését – magamra vonatkoztatni. Anélkül, hogy szem elől tévesztettem volna azok egyetemes jelentőségét.

Mi a legkülönlegesebb karácsonyi ajándék, amit valaha kaptál?

Gyermekeim rajzai, amivel egy-egy ünnepen megleptek.

Mit jelent számodra az, hogy Isten újszülöttként, emberi testben jött közénk?

Két gondolat él bennem erősen. Az egyik az incarnatio elképzelhetetlensége és a mély csodálat és csodálkozás, amit ez kivált bennem. A ‘megoldás’, amit az Úr talált az ember helyzetére, az én helyzetemre, emberi ésszel teljes képtelenség. Ilyet csak Isten tud kitalálni. A másik gondolatot egy a János evangéliumához írt kommentár ültette el bennem (McHugh): az Ige azért lett testté, hogy meg lehessen ölni. Amióta ezt olvastam, azóta tudatosodott bennem, hogy a karácsonyt nem szabad különálló üdveseménynek tekinteni. Az Ige testté létele szerves része Jézus üdvösséget szerző életének és halálának.

Hogyan értelmezhetőek az evangéliumok gyermekségtörténetei a mai ember számára? Hogyan segítenek megérteni Isten szeretetét és a megváltás titkát?

A gyermekségtörténetek, különösen a Jézus születésének elbeszélései, hozzánk nagyon közel álló, számunkra nagyon érthető történetekbe öltöztetett titkok. Olyan dolgok történtek Jézussal, amelyek bármelyikünkkel megtörténhettek volna. Jézus hihetetlenül közel jött hozzánk. Úgy is mondhatnám: a mi életünket élte. De ezeket a nagyon egyszerű történeteket körül lengi valami titokzatosság, ami főleg a Jézusra leselkedő veszélyben (Heródes), a vele szemben tanúsított elutasításban (az övéi nem fogadták be; jel, amelynek ellene mondanak), illetve az értetlenségben (a világ nem ismerte meg őt) mutatkozott meg. Ez a titokzatosság főleg a szenvedésére mutat, a szenvedés pedig arról tanúskodik, hogy ő a mi életünket érettünk élte, hogy más, a bűn fogságától szabad életet éljünk. Ebben a kettőben látom Isten szeretetét és a megváltás titkát: közel jött hozzánk, hogy mi ismét az Ő közelébe juthassunk és ott szabad életet élhessünk.

Egyik karácsonyi igehirdetésed bevezetőjében elhangzik, hogy „a karácsony fényében nem élet az az élet, amit Jézus nélkül élünk”. Milyen következménye van az életről való radikális gondolkodásnak?

Az idézett mondatban nagyon hangsúlyos: ‘a karácsony fényében’. Az ember életének minősége csak a Jézus jövetelének fényében lepleződik le. Ha Istennek ilyen nagy, elképzelhetetlen dolgot kellett tennie ahhoz, hogy más életünk legyen, akkor a megváltásból kimaradó élettel nagy baj kell, hogy legyen. Nem lehet azt életnek nevezni a megszabadított és hazavitt élethez képest.

Igehirdetőkként hogyan közvetíthetjük érthetően, tisztán és meggyőzően karácsony üzenetét? Milyen eszközöket és módszereket tartasz hatékonynak?

Közvetíteni csak azt tudom, ami a megértésért folytatott kitartó fáradozásban eljutott hozzám. Ez a kitartó fáradozás a megértésért nagyon nehéz az ünnep forgatagába, de nélkülözhetetlen. Enélkül nem tudok tisztán beszélni. Az üzenet meggyőző közvetítésének feltétele pedig a meggyőződés. Ha a megértett üzenet meggyőződésemmé válik – úgy értem: ha a megértett üzenet meggyőz engem – akkor meggyőzően adom tovább azt. Miközben Szentlelken csüngök, aki meggyőzi a világot’ (Jn 16,8).

Az előbbihez részben kapcsolódva hadd idézzek egy visszatérő lelkipásztori dilemmát: „Hogyan tudnám elmondani karácsony örömüzenetét úgy, hogy ne ismételjem saját magam, és az mégis minden egyes alkalommal teljes értékű karácsonyi prédikáció legyen?” – Mit üzennél azoknak az igehirdetőknek, akik szembe találják magukat ezzel a kérdéssel?

Valóban nagy kihívás ugyanazokról a bibliai elbeszélésekről prédikálni minden évben úgy, hogy ne ismételjük magunkat. Azt gondolom, hogy ezt a veszélyt akkor kerülhetjük el, ha nem maradunk meg az elbeszélés felszínén, hanem áthatolunk annak mélyebb jelentéséig. Ez a mélyebb jelentés abban tárul fel, amit az elbeszélés felfed Istenről, és akkor válik relevánssá, amikor rátalálunk Isten lényének és cselekvésének személyes jelentőségére. Most a Máté evangéliumára, az abban található ószövetségi idézetekre gondolok, amelyek bizonyítják, hogy beteljesedtek a próféciák. Ha nem maradunk meg ennél az üzenetnél, hanem azt kérdezzük, hogy mit mond el a próféciák beteljesedése Istenről, akkor felfedezhetjük, hogy Istennek volt terve a megváltásra és megvalósította azt. Majd feltehetjük a kérdést: mit jelent nekünk, hogy ilyen Istenünk van, ilyen Istenben hihetünk.

„Csendes éj, szentséges éj” – szakad fel szívünkből minden év december 24-én karácsony himnusza. Mitől lesz csendes és mitől lesz szentséges az ünnepünk? Milyen társítások jelennek meg benned e fogalmak kapcsán?

A karácsony himnusza bennem a meghittség és a közelség érzését kelti fel. Csodálatos, hogy mindenki ismerni ezt a nyelvet, amely összeköt. Az ünnep csendességét az teszi lehetővé, hogy félbeszakad vagy alábbhagy a munka. Nagy ajándék ez a nonstop világban. Az megcsendesedett élet még nem csendes ünnep, de lehetőség a csendre. A csend számomra nem a zaj hiányát jelenti, hanem a figyelés állapotát. Az Istenre figyelés állapotát. Ebben felismerjük és elismerjük, hogy Ő az Isten, a szent Isten (Zsolt 46,11). Azt hiszem, ettől lesz szentséges az ünnepünk.

Milyen hatással van karácsony a családokra és a gyülekezetekre? Mi az, amit észlelsz a környezetedben, és ami feltűnt az elmúlt években?

Nagyon nagy öröm számomra, hogy karácsonykor általában találkoznak egymással a családtagok. Ezek a találkozások nagyon értékesek. A karácsony nem a család ünnepe, de karácsonykor ünnepel a család. A találkozás ünnep, mert kilépünk az elszigeteltségből. Ez igaz a gyülekezetre is.

Milyen kihívásokkal szembesülnek az emberek, amikor megpróbálják megélni a karácsony valódi jelentését a fogyasztói társadalomban, az üzleti realitással szemben?

Az üzleti realitás az érdekek valósága, aminek semmi sem szent. Nem riad vissza attól, hogy az embert manipulálja, rá vegye olyasmire, amit nem akar, illetve, hogy kihasználja. A Jézus születése ennek az ellentéte. Az övéi közé jött Ige elhordozza, hogy nem fogadják be, mert számára szent az ember (Istentől kapott) szabadsága. Ha meglátjuk Isten karácsonyi cselekvésében szabadságunk tiszteletét, akkor ellene fogunk állni minden mögöttes szándéknak. Az üzleti világ a felszínesség, a pótcselekvés világa. Isten karácsonyi tettének mélysége és komolysága mélységre és komolyságra hív, és ez feleslegessé tesz minden pótcselekvést.

Melyek ennek az ünnepkörnek a legnagyobb csapdái? Van valami, ami ezek közül aggasztó számodra?

Az Adventtől a Karácsonhoz vezető úton az az érzés támadhat bennünk, hogy a Messiás eljövetele felé tartunk, és úgy olvassuk a karácsonyi történeteket, mintha azok ismét megtörténnének. Ez tévedés. A Messiás eljött, a karácsonyi ünnep tulajdonképpen emlékezés erre, ahogyan az úrvacsora emlékezés a Jézus megváltó halálára. Ebben az emlékezésben az Ige testté létetének a mikéntje a fontos, hiszen annak ténye egyértelmű. Abban, ahogyan Isten Fia emberré lett, lelünk rá Istenünk értünk történő cselekvésére. Emellett az emlékezésben fontos a Jézus születésének személyes jelentősége is.

Ebből adódik egy másik csapda is: miközben Isten egykori ígéreteinek beteljesedésére összpontosítunk, elhalványul Jézus visszajövetelének ígérete. A karácsonyi ünneplésünkből szinte teljesen kiveszett az eszkatológikus perspektíva. Azt a három adventi vasárnapra hagytuk. A Messiás eljövetelét hirdető isteni ígéretek beteljesedése és a Jézus visszajövetelének még be nem teljesedett ígérete az a nagy üdvtörtneti ív, amelynek meg kell jelennie az adventi ünnepkörben.

Vannak olyan karácsonnyal kapcsolatos tévhitek, amelyekkel sikerült leszámolnod?

A karácsony összetett üzenete aránylag későn jutott el hozzám, én pedig Istentől megszólított emberként, hittel fogadtam azt. Emiatt nem alakultak ki bennem tévhitek, amikkel le kellett volna számolnom. Azt hiszem ez az előnye annak, hogy eredeti családomban nem találkoztam a népi, népegyházi vallásossággal. Inkább a karácsonnyal kapcsolatos hitképzeteim naivitásával és részlegességével kellet leszámolnom. Ez nem annyira tudatos számvetés, hanem inkább hitbeli és teológiai érés révén történt.

Mit kezdhetünk karácsonyi kudarcainkkal? A rézsútos karácsonyfával, mellényúlt ajándékkal, odaégetett töltöttkáposztával, elakadt szavalásokkal, félreértett és félremagyarázott textusokkal?

A karácsonyi ‘balesetek’ (rosszul elsült ajándékozás, túlsült töltöttkáposzta, felsült versmondás) számomra nem kudarcok, hanem törékenységünk jelei. A törékeny emberré lett Isten Fia mellett átélhetjük törékenységünket, elfogadhatjuk azt és felszabadultan nevethetünk annak megnyilvánulásain. Egy-egy textus félreértése és félremagyarázása is ennek a törékenységnek tudható be. Ha nem felelőtlenségünk miatt történt (de még akkor is), bízhatunk abban, hogy Szentlélek helyére teszi a dolgokat.

Mit üzensz a legációba indulóknak? És a legátusfogadóknak?

Intézetünk legátusainak azt üzenem: tudják, hogy kinek a követségében járnak és ez a tudat adjon nekik bátorságot, biztonságot és méltóságot. Azt is üzenem: tudják, hogy nem akárkinek a követségében járnak, és ez a tudat munkálja ki bennük a helyes felelősséget, ami megadja szolgálatuk komolyságát és elveszi a helytelen félelmüket.
A legátusfogadóknak azt üzenem: fogadják diákjainkat az idősebb testvér felelős szeretetével, az idősebb szolgatárs bölcsességével és szelídségével. Szolgálatukban legyenek diákjaink számára személyes példává.
Kívánom mind a legátusoknak, mind a legátust fogadó lelkipásztoroknak és gyülekezeteknek, hogy nyűgözze le őket Isten valószerű gyermekségtörténetekbe öltöztetett hihetetlen cselekvése.

Utolsó kérdésben engedd meg, hogy visszatérjek az adventhez, az eljövetel és várakozás gondolatához. Mit vársz most Istentől?

Azt várom Tőle, hogy olyan erőteljesen nyúljon bele egyházunk életébe, amilyen erőteljesen belenyúlt a világ életébe, amikor oda küldte Egyszülöttjét. És közben munkálja Szentlelke által, hogy ne álljunk ellene, sőt nyitottak legyünk határozott munkálkodására.