2025. június 16-án Éles Éva, a KPTI újszövetségi tanszékének tanársegédje sikeresen megvédte doktori disszertációját a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen. Doktori értekezésének címe: Péter első levele mint a bibliai és a gyakorlati teológia metszéspontja. A levél szövegének és teológiájának homiletikai jelentősége.
A doktori kutatás 2021-ben kezdődött, Peres Imre, Kókai-Nagy Viktor és Kiss Jenő témavezetők irányításával. A minden ízében interdiszciplináris doktori dolgozat az újszövetségi exegézis és teológia, illetve a homiletika szakterületein belül dolgozza fel Péter első levelét. A szerző kutatásában megmutatkozik egyrészt az újszövetség világa iránt érdeklődő kortárs olvasó-kutató, ugyanakkor a bibliai szövegeket a lelkipásztori munkában felelős teológiai módszerekkel használó tudós lelkipásztor is. A szakdolgozat abból a felismerésből fogant, hogy a Biblia kutatása és üzenetének hirdetése olyan feladat, amely a tudományágak együttműködésére hív. Éles Éva fontosnak tartja hangsúlyozni azt, hogy a szövegek értelmezésében a műfajnak - és itt nemcsak általában az apostoli levélre, mint tágabb műfaji keretre gondol - rendkívüli hermeneutikai jelentősége van.
A közel 2 órán át tartó tudományos vitafórumon a vizsgáztató bizottság belső és külső szakbírálói kiemelték a dolgozat arányos felosztását, a doktorjelölt bibliai és homiletikai szakirodalomban való jártasságát, a disszertáció szövegének nyelvi igényességét. Megjegyezték továbbá azt is, hogy egy disszertáció keretein túlmenően a szerző egy-egy teológiai és kortörténeti kérdést olyan alapossággal dolgozott ki, hogy azok hosszabb távon az oktatásban is jól hasznosíthatók.
A vizsgabizottság tagjai voltak: elnök: Dr. Kustár Zoltán (elnök), opponensek: Dr. Ledán-Muntean István (DRHE), Dr. Balla Péter (KRE), tagok: Dr. Fazakas Sándor (DRHE), Dr. Kis Klára (DRHE), Dr. Németh Áron (DRHE), Dr. Adorjáni Zoltán (KPTI).
Éles Évának gratulálunk a kiemelkedő vizsgaeredményért, és további munkájára Isten áldását kívánjuk!