Az általános kommunikációelmélet nagy iskolái, irányzatai - tranzakciós, interakciós, participációs - között tartják számon a kommunikáció rituális leírását, modelljét. Az elméleti alapok kialakítása James Carey nevéhez fűződik, aki az 1970-es évektől publikált a témában. Kommunikáció és kultúra kapcsolatára, a kommunikációban részt vevő ember kultúrát (és egyben jelentést) létrehozó és alakító mindennapi cselekvésére figyel az elmélet. Carey méltatói a kommunikációkutatás értelmező fordulataként tekintenek életművére.
kommunikáció
A kommunikáció mintegy 70 százaléka nonverbális, ezért a lelkészeknek kulcsfontosságú, hogy pontosan értsék a környezetükben levők testbeszédét és magukat is pontosan értessék meg.
Módszertanok könyve az önérvényesítő, ám udvarias és kedves, eredményes és hatékony kommunikációhoz.
Kommunikációs szakkönyv a személyes, a közösségi és az online kommunikáció szabályszerűségeit alapjait mutatja be,
Jelen tanulmányban a szükségszerűség és esetlegesség fogalmait elemzem. Duns Scotus filozófiai teológiájának kontextusában keresem a kapcsolópontokat a harmadik évezred multikulturalitásával. A kapcsolatiság teológiai megalapozásnak a lehetőségét keresem az isteni akarat és szabadság abszolút végtelenségében egyrészt másrészt az emberi szabadság és akarat kontingenciájának a feszültségében. Ebben a feszültségben Isten kommunikál személyessége és önkinyilatkoztatása révén. Jézus központi szerepe az ember számára nem kontingens az egyház önmagában kontingens.
1985 tavaszán a londoni Times cikksorozatot közölt, mely a vallásközi (és nem csak) dialógus egy igen kényes kérdésével foglalkozott, nevezetesen, hogy „negyven évvel a háború befejezése után, eljött-e már az ideje annak, hogy a zsidók megbocsássanak?” A szerkesztőségi vitaindító leszögezte, hogy „a gonosz igazi problémája az, hogy hogyan kell megbocsátani, és ki jogosult erre”. Albert A. Friedlander rabbi A holokausztot nem szabad elfelejteni címmel közölt cikket. Dr. Ac. J. Philips, az oxfordi St. John College káplánja a Miért kell a zsidóknak megbocsátaniuk? című írásban válaszolt.
A könyv elméleti keretben elemzi a média és a politikai rendszerek közötti viszonyt. A szerzők tizennyolc európai és amerikai demokrácia médiaintézményeire vonatkozó felmérés alapján jelölik ki a médiarendszerek három legfőbb típusát és azokat a politikai változókat, amelyek kialakulásukat megszabták. A három típus: a polarizált pluralista, a demokratikus korporativista és a liberális.
Mi, lelkipásztorok, vallástanárok, teológiai tanárok szolgálatunk folyamán sok-sok hibát követünk el, s ez nem csupán a mi nemzedékünk felé elmondott bírálat. Kommunikációs hibákra gondolok, olyanokra, amelyekre nem figyelmeztettek tanítóink, vagy ha igen, hiába tették. Két ilyen pedagógiai vagy éppen teológiai mulasztásunkról, félrefogásunkról lesz szó. A kettőt akár egynek is lehetne venni, mert mindkettőnek alapja és magyarázata teológiai képzésünk és azért is, mert mindkettő kommunikációs kérdés.
Oldalak
