Szerelmes atyámfiai, így szól e fejezet végén Pál apostol. Mennyi gyöngédség és érzelem van ebben a megszólításban. A 15. fejezet egy hosszú teológiai fejtegetés a halálról, életről, feltámadásról, teleszőve Pál apostol személyes bizonyságtételével.
Valami hasonlóra vállalkozom én is most, szeretett testvéreim. Esetleg az arányok lesznek fordítva, személyes vallomásomat szövöm át egy kis teológiai fejtegetéssel.

Érdekes módon az Úristen rendre belevisz olyan helyzetekbe, ahol és amikor az addig csupán csak elméleti teológiai, etikai kérdés hitkérdésemmé válik. Mintha csak azt mondaná, hogy lássam te nagyokos, krízishelyzetben mire elegendő a tudásod és hited?

Épp 5 évvel ezelőtt Édesanyám halála után, szintén Húsvétra készülve mondtam azt, hogy nem is az az izgalmas kérdés, hogy mit hiszek úgy általában a feltámadásról, hanem az, hogy mit hiszek közvetlen hozzátartozóm, Édesapám, Édesanyám feltámadásáról. Ezt a sort most már kiegészíthetem azzal a kérdéssel, hogy mit hiszek gyermekünk feltámadásáról.

Két hónappal ezelőtt örömmel vettük tudomásul, hogy gyermekáldásnak nézünk elébe aztán három héttel ezelőtt az ekográfiás vizsgálat során az orvos súlyos rendellenességeket fedezett fel. A terhesség megszakítását javasolta. Nehéz volt meghozni a döntést egy emberi élet kioltásáról, még úgyis, hogy tudtuk, esélye sincs megszületni kisbabánknak.

Hiábavaló lett volna a néhány hétig tartó örömünk? Hiábavaló lett volna gyermekünk 3 hónapig tartó élete?
Tudom, hogy nem. És ez a mai ige is megerősít ebben. Nem látom tisztán, hogy miért is kellett így történjen, mi is az Úr akarata, de tudom, hogy minden értünk és nem ellenünk történik ebben a világban.

A fejezet elején úgy kezdi Pál apostol a tanítást, hogy eszetekbe juttatom az evangéliumot. Vagyis valamikor tudta a hallgatóság az örömüzenetet csak időközben elfelejtette, vagy úgy élt, mintha nem tudná. Talán sok mindent hiábavalónak tartottak. (E világ mióta fennáll ő mivolta, sűrű változás. Minden dolga ínség, bánat, keserűség és sóhajtozás. Nincsen benne állandóság, minden hiábavalóság. Ének:317/1)

Mi a hiábavalóság ellentéte? Az érdemes álomvilág? A megéri? Valami, ami pénzben mérhető? Nem hiábavaló, vagyis értelme van a munkánknak. Nem biztos, hogy a gyümölcsét mi fogjuk élvezni, de az Úristen megadja a jutalmát, az elvégzett munka örömét.

Ha tudjuk, hogy munkánk, életünk nem hiábavaló, akkor máris van egy cél előttünk, amiért érdemes élni, munkálkodni. Ha van cél, akkor van egyensúly, van tartás, akkor van életkedv és életerő. Miért van szükség minderre? Mert ezek nélkül ingatagok és életuntak vagyunk. Gondoljunk csak egy biciklisre, ha megáll, akkor csak nagy ügyeskedés árán tud egyensúlyban maradni, ha van egy célja és teker annak érdekében, hogy elérje azt, akkor nyeregben marad.

Ha van értelme, célja életünknek, akkor mozgósítani tudjuk erőtartalékainkat. A sakknak köszönhetően tanultam meg a következő gondolatot: Az életben azok az emberek teljesítenek a legjobban, akik célokat tűznek ki maguk elé, azután keményen munkálkodnak ezek elérésén. S hogy mit kapnak céljaik elérése révén, az közel sem olyan fontos, mint az, hogy mivé válnak útjuk során.

Krisztus halála hiábavaló lett volna? Ha emberileg nézzük nincs nagy különbség a Krisztus előtti és utáni világ között. Nem lett jobb a világ. Ugyanúgy háborúk pusztítanak, az erősebb leigázza a gyengébbet, esetleg a technikák, a módszerek finomultak az idők során. De az Úristen szemszögéből nem volt értelmetlen Krisztus halála, nem volt hiábavaló az ő áldozata. E földi síkban mozogva nem értjük az összefüggéseket, de egy másik dimenzióból nézve összeáll a kép. Jézus tanítása, élete nem volt hiábavaló, halála nem volt értelmetlen gyilkosság, hanem értünk vállalt önkéntes kiengesztelő áldozat volt, hogy nekünk felszabadult életünk legyen.

Milyen szép az az ív, amit Pál apostol beszéde, gondolata bejár ebben a fejezetben. Az első versben, mondhatjuk így is, szárazon eszébe juttatja az evangéliumot a korinthusiaknak, majd az utolsóban, a mai alapigében, miután többször is körbejárja a feltámadás tényét és megpróbálja megmagyarázni a megmagyarázhatatlant, ezzel a gyöngédséggel fordul a gyülekezethez, szerelmes atyámfiai. És röviden összefoglalja mit kér Isten tőlük. Álljanak erősen, mozdíthatatlanul és buzgólkodjanak az Úr dolgában mindenkor.

Ezt kéri ma az Úristen tőlünk is Pál apostol szaván keresztül.
Mit jelent ez ma a mi életünkben?
Ha tudod, hogy munkád nem hiábavaló, akkor teljesíteni tudod a feladatot.

A külső tartást a belső egyensúly szabja meg. Egy mozgásműhelyen, amin részt vettem, keresve az önkifejezés szavak nélküli lehetőségét, az volt az egyik feladat, hogy párban dolgozva, ki kellett billentsük a másik embert az egyensúlyi állapotából. Ha valaki vigyázzban állt, szálfa egyenesen, akkor könnyen ki lehetett billenteni. De ha terpeszben, kissé rogyasztott térdekkel tűrte a nyomást, sokkal szilárdabban tudott ellenállni. A rogyasztott térdek az imádságra emlékeztetnek. Ha csak magunkban bízunk, akkor elbukunk, akkor könnyen belefáradunk a külső támadásba, akkor könnyen feladjuk, de ha imádkozunk, ha tudjuk, hogy nem hiábavaló a mi küszködésünk, akkor erőnk feletti munkára is képesek vagyunk. Kányádinak a Nyergestető című verse jutott eszembe, ahol a fenyőfák és Gál Sándor katonái, a székely vitézek nem mozdultak a viharban, a csatában, hanem inkább kettétörtek. Van ilyen is. Amikor hősként valaki a halált választja. Hősi halottakra is szükségünk van, mert példát mutatnak arról, mi is az áldozat. De szükségünk van a hősi élőkre is. Akik újra tudják kezdeni az életet. És azt hiszem, hogy ma sokkal inkább szükségünk van hősi élőkre, mint hősi holtakra.
Az ember egyensúly központja a fülben van elrejtve. A hit hallásból van, a hallás pedig Isten igéje által. Van egyféle lelki egyensúly-központ is az emberben. Nem tudjuk lokalizálni ezt, de az biztos, hogy ez a gyöngédség, ami megmutatkozik Pál apostol szeretetteljes odafordulásában és az a tudat is, hogy munkánk nem hiábavaló, életünk nem hiábavaló ez is hozzájárul ahhoz, hogy lelkileg is egyensúlyban tudjunk maradni.

A mozdíthatatlanul az semmiképp sem passzivitást jelent, hanem inkább kitartást, hiszen a következő gondolat, a buzgólkodásra vonatkozik. Az Úr dolgában való buzgólkodás fáradtsággal jár. Ez a buzgólkodás belülről fakad. Talán a lelki egyensúly-központtal is kapcsolatban van. Ha helyén van a szívünk, ha halljuk az Igét, ha tudjuk, hogy nem hiábavaló a mi életünk és a mi munkánk az Úrban, akkor buzgólkodni tudunk mindenkor. Akkor pezseg az élet bennünk és körülöttünk. És még ha fáradtsággal együtt jár is a buzgólkodás, de ez egy jóleső fáradtság.

Legációra készülve, szeretném pontosítani azt, hogy a ti munkátok gyümölcse nem a legátum lesz. Az legfeljebb ajándék vagy esetleg áldozat a gyülekezet részéről. A gyümölcs az majd azokból az igemagvakból fog megjelenni, melyet az evangélium hirdetése által hintetek el a gyülekezeti tagok életébe. Gondoljatok arra, hogy lesz olyan ember, aki csak ilyenkor szokott elmenni a templomba. És lehetőségetek adódik arra, hogy hirdessétek nekik az evangéliumot. Áldott lehetőség ez, még ha fáradtságos munka is olykor.

Érdekes azt is megfigyelni, hogy az ige végig többes számban beszél. Nem egyedül kell megállanunk, nem egyedül kell buzgólkodnunk, hanem egy közösségben, élve azzal a lehetőséggel, hogy egymást támogathatjuk, biztathatjuk, egymás hite által erősödhetünk, az egyensúlyukat vesztettek a többiekhez igazodhatnak, visszanyerhetik egyensúlyukat.

Ha nem volt hiábavaló gyermekünk három hónapig tartó élete, akkor mégis mi értelme volt az ő meg nem született életének? Nem kell mindenre választ találjunk ebben a földi életben. Mert tükör által homályosan látunk. De egy szilánknyi kis világosságot elmondanék. Amikor elújságoltam egy jó barátnőnknek, hogy gyermeket várunk, akkor a példánkon felbuzdulva meggyőzte férjét, hogy újból gyereket vállaljanak. És most az lenne a történet igazi csattanója, ha elmondanám, hogy tegnap beszéltem vele és örömmel mondta, hogy gyereket várnak. De nem mondhatom, mert akkor ez egy hollywoodi film happy endje lenne.
És a Feltámadás egyik üzenete az szerintem éppen az, hogy nincs vége a filmnek, nincs vége az életnek, hanem folytatása következik, itt a Földön és majd az örökkévalóságban egyaránt.

Ámen