A németalföldi egyetemek között az 1575-ben alapított Leideni Egyetem számított hosszú ideig a legtekintélyesebbnek. Gróf Bánffy György 1715-től két enyedi, gróf Teleki Ádám 1734-től pedig két kolozsvári diák számára járta ki a támogatást. Mindez azt eredményezte, hogy míg korábban jórészt pataki és debreceni diákok tanultak Leidenben, addig a 18. században az enyedi és kolozsvári diákok kerültek többségbe a leideni magyarok között. Leidenben végzett holland teológushallgatók albumának feltárásával irányítjuk rá a figyelmet a 18. század második felében zajló németalföldi peregrinációra.
1. szekció
Dézsi Mártont, a nagyenyedi Református Kollégium professzorát Johannes Coccejus első erdélyi követői között találjuk. A Bethlen Gábor Dokumentációs Könyvtárban található egy kézirat, ami eddig elkerülte a kutatók figyelmét. Másolója Szilágyi-Zilahi István, a kollégium diákja, aki részt vett Dézsi Márton előadásain és amelyekről jegyzeteket készített. Ugyanő másolta le Coccejus Moreh Nebochim című munkáját. Szilágyi-Zilahi István feljegyezte az 1671 és 1676 között vizsgát tett diákok névsorát és a vizsgatételeket. Ezt kívánjuk alaposabb vizsgálat alá venni.
A 17. század utolsó harmadától kezdve az enyedi könyvtár működéséhez szükséges anyagi hátteret a kollégium professzorai által alapított Bibliotheca Fundusa biztosította, amelyet a kollégium pénzalapjaitól elkülönítve kezeltek. A befolyt pénzalap 6%-os kamatlábbal való tőkésítéséből fedezték a könyvtár kiadásainak egy részét, amelyek többnyire kiadványok vásárlásából és beköttetéséből tevődött össze.
A Nagyenyedhez ezer szállal kötődő Vita Zsigmondtól (1906–1998) kölcsönzött „enyedi kohó” kifejezés kiválóan rávilágít arra a kavargó-örvénylő szellemi közegre, amely a helyi református kollégiumban uralkodott az eltelt 400 esztendő során. Egy-egy neves iskola történetét sokféle megközelítésből lehet vizsgálni. Ezek közül én a tervezett előadásban a – főleg kora újkori – oktatási intézmények ideológiai esszenciáját adó könyvtár, tehát az intelligenciájában még formálódó ifjúság szellemi munícióját biztosító könyvgyűjtemény felől közelítek a témához.
Előadásom arra tesz kísérletet, hogy egy kellőképpen nem kutatott egyház- és irodalomtörténeti témát vázoljon fel. A magyar és francia reformáció történetének különösen 1681 utáni szakaszában számos analóg helyzet és hasonló fejlemény ismerhető fel (pl. a vallási perzekúció). Ezek komparatív szempontú értékelése mindezidáig elmaradt. Arról nem is beszélve, hogy az 1680 utáni németországi, svájci és holland peregrinációk alkalmával diákjaink számos hugenotta szöveggel, intézménnyel és gondolkodóval találkoztak, ezek hatását pedig haza is hozták magukkal.
A sárospataki Kollégium jelentős hatást gyakorolt Erdély iskola és egyháztörténetére az 1672-1716 között Gyulafehérváron eltöltött 44 évben. A Gyulafehérvár- sárospataki Kollégium az elsők közötti Erdélyben, ahol az angol nyelv tanítása helyet kapott a tanrendben. A kollégium diákjai honosítják meg a magyarlakta területeken máig gyakorolt, teológusok által végzett ünnepi legációt (szolgálattal való adománygyűjtést). A Gyulafehérvárról való ismételt elűzésük után pedig a marosvásárhelyi alacsonyabb rangú iskolát (partikulát) a diákok és tanáraik Kollégiumi rangra emelik. A kollégium a 17.
A Bethlen-Kollégium Gyulafehérvári korszakának elsődleges levéltári forrásai 1658-ban elpusztultak. Így a Collegium Academicum oktatói, illetve a tógátus diákok névsorának rekonstruálásához másodlagos források egész sorát kell felhasználnunk. Jelen pillanatban nyolc professzort, 28 ún. "academicus rectort" és 161 tógátus diákot ismerünk név szerint. Az előadásban ezen kutatás elsődleges eredményeiről szeretnénk beszámolni.
Oldalak
