Az igehirdetési tervnek megfelelően ezen a vasárnapon a Heidelbergi Káté 42. úrnapi tanítása van soron, amely a maga rendjén két kérdés feleletben a 8. parancsolatot magyarázza: Ne lopj! Miért kellene egy keresztyén közösségben ma erről beszélni? Nem ez-e a legegyszerűbb minden parancsolat között? Miért kellene osztani és szorozni? Eszembe jut egy rövid videó-bejátszás, amely évekkel ezelőtt ment a BBC-n. Egy óriási teremben az emberek konferenciára gyűltek össze azért, hogy megbeszéljék a globális felmelegedés problémáit.

Papp Vilmos: Elkoptatott szavak című könyvében sorra veszi a mi egyházi nyelvünk nagy szavait, fogalmait. És röviden elemzi azoknak megkopott állapotát és megmagyarázza azoknak igazi jelentését. Mai igénkben is bőven találhatunk hasonló szavakat. Megigazulás, békesség, kegyelem, dicsőség, reménység. Nem ő az első, aki ehhez a témához nyúlt. Ott vannak például Szabó Dezső írásai, aki sokszor vitriolos pennával, gúnyoros hangvétellel figurázza ki az egyházi életünk fonákságait.

Menjetek el! Íme elküldelek, mint bárányokat a farkasok közé! (Lk 10:3) Viseljetek gondot tehát magatokra és az egész nyájra! (ApCsel 20:28)

Az 52 vasárnapra tagolt Heidelbergi káté vezérfonalát követve hétről hétre, ma a XXII. vasárnap két kérdés-feleletéhez érkeztünk. Ezek az Apostoli hitvallás 3. hit-ágazatának utolsó mondatát magyarázzák: hiszem… a feltámadást és az örök életet. Ma tehát e két hitvallási cikkelyhez igazodik a textusválasztás és az igehirdetés.

A felolvasott igerész kapcsán a tanítványság három ismertető jeléről szeretnék beszélni. Az egykori és szerintem a mindenkori tanítványoknak, magukat keresztyéneknek valló, vagyis Krisztust-követő tanítványoknak a leírására három jellemzőt ragadok ki a szövegből, ami tulajdonképpen négy tulajdonságot, tevékenységet jelöl. A jó, hiteles tanítvány az engedelmes, tanúskodik, tanítja és hirdeti Jézus Krisztust.

Ez a történet Jézus egy újabb csodatételét meséli el. A megelőző perikópa a megdicsőülés történetét hozza, ahol három tanítvány számára az Isten országa különös hatalommal jön el (a Mk 9:1 erre a rendkívüli eseményre utal). Mint oly gyakran a Bibliában, a hegy itt is az a hely, ahol Istennel találkozni lehet. A völgy az, ahol az ember él. A hegy az, ahol jó lenni; a völgy az, ahol vitatkozás van, betegség van, démonok vannak, kudarcok vannak.

Az egyházi év utolsó vasárnapjára alapigeként kijelölt perikópa Ézs 65:17-25 volt. A könyv olvasása rendjén azonban világossá vált számomra, hogy ez csupán apró részlete egy nagyobb szövegegységnek, amely az Ézs 63:7-65:25-ig terjedő szakaszt öleli át, és amely irodalmilag egy összefüggő egységet alkot. Ebből hallottunk részleteket a bibliaolvasás (lekció) rendjén. Az alapigeként felolvasott szemelvényeket is – református hagyományunknak megfelelően – ebben a nagyobb összefüggésben szeretném magyarázni.[1]

Egy olyan időszakban élünk most, választások előtt, amikor a választáson induló jelöltek között elindul egy verseny, hogy ki tud nagyobbat mondani, ígérni. Felértékelődnek olyan fogalmak, mint közösség, pozitív jövőkép, lelkesedés. Aztán, amikor választások után sok esetben kiderül (tisztelet a kivételnek), hogy nem annyira a köz szolgálata, mint inkább a hatalom megszerzése volt a cél, akkor utólag mindig feltesszük a kérdést, hogy mennyire volt hiteles az a beszéd, amit a politikusok kortesbeszédként elmondtak.

Nem egészen 10 nappal ezelőtt egy temetésen vettem részt, egy fiatal édesapát temettek róm-kat szertartás szerint. A sír mellett felesége, két leánya, sok-sok zenész barátja az Operából, a különböző együttesekből, amelyekben együtt zenéltek. A liturgia szép volt, a pap és a kántor együtt énekeltek, de református értelemben vett prédikáció nem hangzott el a temetésen. Felolvasta a pap az igét a János evangéliumából, de utána egy Wass Albert történet-részletet is és inkább azt magyarázta, alátámasztva néhány találó versidézettel.

A mostani igehirdetésre készülve rájöttem, hogy idegenkedek a klasszikus karácsonyi textusoktól. Félek attól, hogy nem tudok újat mondani. Előttem már annyi nagy igehirdető darabokra szedte majd újból összerakva a karácsonyi történetet, megfogalmazta a lényeget. Lehet-e újat mondani Jézus megszületéséről? Ma ha egy gyermek világra jön, akkor ráírják ott helyben egy lapra, hogy hány gramm és hány cm az újszülött és hogy hányas jegyet kapott a szülésnél.

Lekció: 2 Korinthus 4:1-11

Vizsgaidőszakban különösen átélik a teológusok ennek a mondatnak az első felét. A sok betű megöl, de megelevenít a Lélek?

A mostani legációban a vizsgák közepette a sok betűvel harcolva kell a megelevenítő Lélekről bizonyságot tenni. Milyen esélyekkel indultok erre a küzdelemre, megbízatásra? Üzenetgyilkosok lesztek vagy a megelevenítő Lélekről szóltok?

Lekció: 5 Mózes 7:11-20

Kárpát-medencei református gyülekezetek közössége három évvel ezelőtt, 2009. május 22-én nyilvánította ki újra az egykor szétszakított Magyar Református Egyház szervezeti egységét. Erdélyből sokan részt vettünk akkor, a Debrecenben megszervezett, igazán felemelő és ünnepi alkalmon. A mai napot a Kárpát-medencei 10 református egyházkerület elnökségei a magyar református egység vasárnapjaként jelölték meg, és ajánlatukra ugyanazok az igerészek és énekek hangzanak el gyülekezeteinkben.

Jézus a Krisztus, akit én hirdetek nektek. Így foglalja össze Lukács evangélista a saját munkásságát, de Pál apostol beszédének lényegét, központi gondolatát is. Jézus a Krisztus, ezt mondom én is, ezt mondjuk tulajdonképpen minden igehirdetésben, még ha nem is ejtjük ki Jézus nevét. Hogy jut el Pál apostol erre a felismerésre és ami ugyanolyan fontos és érdekes számunkra, hogyan juttatja el hallgatóságát erre a felismerésre? Három lépésben próbálok válaszolni erre a kérdésre.