Ünnepek előtt, sokszor kapok szépen felcímkézve, borítékban, húsvéti üdvözlőlapot, amin gondosan kiválasztott bibliai versek kíséretében, ünnepi jókívánságok állnak. Mindig jó lélekkel fogadom ezeket, tisztességesen meg is köszönöm, és be kell vallanom, jól esik, hogy ebben az e-világban még akadnak olyanok, akik e “régimódi” stílusban gondolnak felebarátaikra.

Az egyik izgalmas kérdés számomra a lelkipásztori szolgálatban az, hogy hogyan tudom elsősorban a magam számára lefordítani és átváltani az Ige üzenetét úgy, hogy az hasznos legyen. Heidelbergi Káténk nyelvhasználata úgy érzem, hogy feljogosít erre, amikor több kérdést is ezzel indít, hogy mi hasznod van abból, hogy tudod ezt vagy azt a hitigazságot.

A kommunikáció világában élünk, naponta több millió üzenet kering a nagyvilágban, emailek és hangüzenetek, reklámok és motivációs kisfilmek sokasága jön szembe velünk a világhálón, találnak meg személyes üzenetben, pont nekünk címezve.
Csak felületesen érintenek ezek az üzenetek, vagy a mélyre hatolnak? Egy-egy hatásos üzenet átadásánál egy-egy komoly csapat áll az egyszerűnek tűnő üzenet mögött, hogy abban minden szó és kép a helyén legyen, hasson az érzelmekre és az értelemre egyaránt, megérintsen az üzenet mondanivalója.

Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak. (ApCsel 2,4)

A szűk tanítványi sereg a Szentlélek kitöltése után kiment a térre és szóltak az ottlévőkhöz. És mindenki a saját nyelvén értette őket. Odamentek, ahol a legtöbben voltak. Odamentek, ahol emberekkel találkozhattak és megvallhatták hitüket.

Áldozócsütörtökön, Urunk mennybemenetelének ünnepén, Húsvét után 40 nappal, Jézus Krisztus főpapi imájából szól hozzánk az Ige. 40 nap. A karantén szó is ebből ered. A kolera és pestisjárványok idején 40 napig kellett a hajók vesztegeljenek a velencei kikötőkben és csak utána szállhatott partra a legénység.

Talán sokan ismeritek Andersennek azt a meséjét, amely „A császár új ruhája” címet viseli. A mese szerint volt réges-régen egy császár, aki nem törődött semmi egyébbel, csak a pompásabbnál pompásabb ruhákkal. Hiúságának hódolva újabbnál újabb öltözékeket csináltatott, és azokban tetszelgett magának. Történt azután, hogy két csaló takács jött fel az udvarba, akik azt állították, hogy olyan kelmét tudnak szőni, amely mindamellett, hogy páratlanul szép és díszes, egy olyan tulajdonsággal is rendelkezik, hogy a tisztségére méltatlan vagy ostoba emberek számára láthatatlan.

Koronás példázat
– elhangzott a marosvásárhelyi rádióban, 2020. áprilisában –

Az első ószövetségi klímakonferenciáról hallhattunk, annak előkészületeiről, magáról a konferenciáról és a zárónyilatkozatról.

- Elhangzott a teológiai hallgatók évzárójáján, 2019. június 30-án

Az aktív meghalás erejét kérem

I. Jézus-utánzás
„Ne csak velem, de általam történjen; az aktív meghalás erejét kérem.”
Az Imitatio Christi, Jókai Annával beszélget Halász Zsuzsa c. könyv fülszövegének első sorait idéztem. Ezek a sorok fejezik ki most a leginkább, hogy mit gondolok, érzek és főleg akarok olvasva, hallva, hogy a tanítványok ugyanolyan felhatalmazásban részesülnek, mint Jézus részesült, és ugyanazt kell tenniük, amit Jézus korábban tett: kiűzni a tisztátalan lelkeket és gyógyítani mindenféle betegséget.

Jákób angyalai – 1Móz 28,16–20a

Teológusnapon jött elémbe ez az ige. Nyilván, hogy ismertem korábbról a történetet, de valahogy akkor figyeltem fel az első fejezet érdekes részleteire. Eldöntöttem, hogy erről fogok prédikálni a pünkösdi kibocsátón, aztán elraktároztam az igét magamba. Valahányszor elővettem, mind több és több kapcsolópontot találtam a Jónás története és a mi életünk között, a Jónás prófétasága és a mi tanítványságunk között. Lássunk ezek közül néhányat.

Vannak mondatok, amelyeket nehéz kiejteni. De nem valamilyen nyelvtörő mássalhangzótorlódás miatt, vagy azért mert idegen szavakat ültetünk át toldalékoló nyelvünkbe, hanem a helyzet miatt tudjuk nehezen kimondani a szavakat. Mikor azt, aki fontos nekünk látjuk eltűnni a repülőterek fotocellás ajtajókkal leválasztott labirintusaiban, amikor a távolsági buszállomáson záródva sziszeg a jármű ajtaja, amikor a peronon felsikít a kalauz érces sípjának hangja, nehéz kimondani, hogy „Isten veled”, hogy „ég áldjon”. Nehéz bármit is mondani, nagyon nehéz elbúcsúzni.

Jéhú királlyá kenése – 2Kir 9,1–10
Lekció: 1Pt 4,12–5,10

Meddig lehet tűrni a hamisságot, a képmutatást, a megbízatással való visszaélést, a kegyes mezbe bújtatott önző érdekek és a dicsőség hajhászását közvetlen környezetünkben – az egyházban? És ha egyszer türelmünk elfogy, folyamodhatunk-e radikális megoldásokhoz?