Hány bőrt lehet lehúzni egy emberről? Hány prédikációt lehet elmondani egy textusról? Az alapigéről ezelőtt 20 évvel szolgáltam, aztán 10 nappal ezelőtt felkészületlenül szóltam néhány gondolatot és jóllehet eredetileg más igét választottam a kibocsátó istentiszteletre, mégis erről az igéről szeretnék most beszélni.

10 nappal ezelőtt az apropót az adta, hogy néhány hónapja három fiatalember „Felház” néven egy olyan alkalmat indított, amely egyre több és több fiatalt vonz és csütörtökönként, amikor összegyűlnek imádkozni, Istent dicsőíteni, egymás hite által épülni, akkor már annyian vannak, hogy a Millenárison kell termet béreljenek. Az egyik fiatalember, Orbán Gáspár, történetesen a miniszterelnök fia, akinek miután a profi focistakarriere derékba tört egy sérülés miatt, elutazott Afrikába, egy keresztyén misszióba, ahol gyermekeket tanított angol nyelvre és focizni. Ott megtért és itthon azt nyilatkozta egy beszélgetés során, hogy jóllehet a református egyházban nevelkedett fel, de először Jézussal ott találkozott Ugandában, és Isten megszólította őt és új életcélt adott neki.

Itthon két társával előbb csak a nappaliban gyűltek össze imádkozni, aztán a kibővülő imaközösség egyre nagyobb teret követelt és „Felház” néven pincékben, közösségi terekben gyűltek össze imádkozni az országért, az ország fiataljaiért, ébredésért. Nagyon érdekes, ahogy ezt az egészet lereagálják az emberek: a média, a református egyház lelkészei, a különböző neoprotestáns közösségek, egyházak.

Vannak akik, bocsánat a hasonlatért, a Fiún verik el a port az Atya iránt érzett haragjuk, gyűlöletük miatt. A református egyházban sem felhőtlen az öröm a fiatalember megtérése miatt, mert sokan kritikaként élik meg azt, hogy a református egyházban nem ismerte meg Jézust, csak egy afrikai misszióban, hiába mondta azt, hogy ő továbbra is a református egyházban képzeli el magát és a fiatalokat is arra biztatják, hogy mindenki a saját egyházába vigye vissza a Felházban megtapasztalt tüzet, lelkiséget. A pünkösdista egyházak között van, aki örül és megpróbálja meglovagolni a Felház keltette hullámokat és van, aki egyenesen konkurenciát sejtve elítéli azt.

Alapigénkben szintén egy Felházból indul a történet. Kérdezhetnétek, hogy ez a történet nem inkább Húsvéthoz tartozna, hiszen Pál apostol feltámasztja a meghalt ifjút, de a 16. versben arról olvashatunk, hogy Pál apostol sietett, hogy Pünkösdre Jeruzsálembe érjen. Ti is most siettek haza, hogy utána szolgálati helyetekre időben odaérhessetek és néhány szerencsés ember Pünkösd után meg Jeruzsálembe.

Eutikhus is egy szerencsés ember volt, legalábbis a neve ezt jelenti. Szerencsés volt, mert élőben hallhatta Pál apostol tanítását. De szerencsétlen is, mert Pál apostol megnyújtotta a tanítást és hosszan prédikált.

Mit tudunk meg az alapigéből? Azt hogy Troászban, szokás szerint a hét első napján összegyűltek istentiszteletre. Nem Pál apostol, a sztárprédikátor miatt gyűltek össze, hanem mivel összegyűltek, ezért Pál apostol szólhatott közöttük. És ez az egyik téma, ami önvizsgálatra és alázatra indíthat bennünket. Köztünk vannak ugyanis olyanok, akik aszerint járnak el istentiszteleti alkalmakra, hogy előzőleg megnézik ki az, aki prédikálni fog. Nagyvárosokban is, egyházi turizmus zajlik aszerint, hogy hol szolgál ez vagy az a kedvenc igehirdető. Van, amikor a nagy Kísértő ott fog meg minket, amikor azt hisszük, hogy az istentiszteleten jelenlevők miattunk jöttek el, a legátum azért olyan nagy, mert mi olyan ügyesek voltunk. Nagyobb alázatra és kevesebb önfényezésre van szükség a szolgálat terén.

Az istentiszteleti alkalomra készültek. Nemcsak Pál apostol a tanítással, hanem az egész gyülekezet, hiszen elegendő szövétnek volt. Felkészültek arra, hogy hosszabb ideig ott lesznek, nem sajnálták az időt erre és a tárgyi feltételeit is biztosították az istentiszteletnek, hogy sötétedés után is együtt maradhassanak. De ha az énekünkre gondolunk, Uram a te igéd nekem, a sötétben szövétnekem, akkor mondhatjuk azt is, hogy áthatotta az ige ezt az együttlétet.

Eutikhus, ez a szerencsés fiatalember az ablakban kapott helyet, talán már csak ott jutott hely neki, annyian lehettek, vagy ott volt egy kis friss levegő, mert az elhúzódó tanítás, a sok elégetett szövétnek áporodott szagúvá teheti, az amúgy jó szándékkal összegyülekező tanítványi közösséget.

Domahidi Béla lelkészkollega története jut eszembe, amit már elmondtam egyszer. Családlátogatáskor, hazaállított az egyetemista ifjúvá cseperedett egykori gyülekezeti ifis. Illedelmesen köszönt, majd bement a szobájába, bekapcsolta a tévét és a félig nyitott ajtó küszöbén állva bele-belehallgatott a lelkész beszédébe. A félig nyitva hagyott ajtó, az ablakban ülő ifjú megszólításának az esélye adatott nekünk. Van, akinek még ez sem. Meg kell becsülnünk ezeket az alkalmakat. Van, aki elkezd keseregni, hogy miért nem jönnek be, miért nem ülnek közénk, miért nem jó az a levegő, amit mi is szívunk.

Egy érdekes cikket olvastam, miszerint a mai fiatalság agya és teste evolúciós átalakuláson ment át az utóbbi időben. A mai fiatalság már nem tud egy hosszú tanításra koncentrálni, egy regényt elolvasni, egy Tarkovszkij filmet végignézni. Néhány évvel ezelőtt a tévé távirányítójának és az SMSezésnek köszönhetően a hüvelykujjuk nagyon kifejlődött, mára átvette a vezetőszerepet a mutatóujj a sok klikkelgetés és telefonsimogatásnak köszönhetően és ha még sokat elemezem a mai ifjúságot, akkor lehet, hogy egyesek a középső ujjukkal fognak beinteni.
Pál apostolnak köze volt ahhoz, hogy ez a fiatal kiesett az ablakból. Persze megtalálhatjuk a felmentő okokat, miért pont Eutikhus aludt el és a többiek nem? Miért volt fáradt? Lehet, hogy egész nap a neten lógott? Nem volt felelőtlen, hogy odaült az ablakba, hogy feszegette a határokat? Ha nem volt neki jó a közösségben, akkor magára vessen!

Eutikhushoz hasonlóan száz meg száz fiatalnak törik össze az élete a szemünk előtt. Kinek véletlenül, - véletlenek nincsenek - ki önkezével vet véget annak. Ha valami jellemző úgy nagy általánosságban a mai fiatalságra, akkor ez az ablakbanülés az. Ez a se kint, se bent, a sehovase tartozás érzése. Egyik pillanatban még a gyülekezetben, még tartozik valahová, a másik pillanatban meg már vonzza a mélység és már zuhan is. Mindig az ablakban ül, a belső és a külső világ határán, átmeneti állapota a legjellemzőbb rá. Két világ határán, az ablakban ülve álomba merült az ifjúság, jó és rossz, igaz és hamis, élet és halál valóságát elhomályo¬sítják zavaros álomképei. Talán már meg is halt, mindenesetre elpusztul, ha valahonnan nem kap váratlan segít¬séget. Az idősebb nemzedék csak sopánkodik vagy vádol: az ifjúság szükségképp került bajba, nem volt elővigyázatos, eldobott magától minden értéket.

A múlt héten egy 26 éves kameruni keresztyén fiatalember Patrick Ekeng összesett a futballpályán és meghalt. Nagyon nagy a kontraszt a két történet között. Az, ahogy megy a sajtóban a bűnbak keresés, egymásra mutogatás, ahogy teljes zűrzavar és kapkodás volt az elsősegélynyújtás során, volt-e defibrilátor vagy sem, használták vagy sem, volt pulzusa vagy sem. Talán a leghiggadtabb nyilatkozatot az elhunyt testvére adta, aki nem hibáztatott senkit, hanem megköszönte a szeretetet, amivel testvérét fogadták és most gyászolják.

Pál apostol egyféle elsősegélyt nyújt Eutikhusnak. Lássuk, hogy miből is állt ez. Pál apostol személye és magatartása példázza az igaz egyház mindenkori szerepét.

Pál apostol prédikált. Nemcsak néhány szóval. Sok mondanivalója volt, az Isten igazságát hirdette. Azóta is az egyház örökösen szólja az igét. Ez a feladata. Az egyház csak az igét hirdeti, de ez a csak az emberiség megtartó ereje.

Pál rögtön lement a lezuhant fiatalemberhez. Nem sopánko¬dott, nem vádolt, magatartásában szeretet és felelősség nyil¬vánult meg, így folytatta szavakban megszakadt prédikációját. Isten igazságának legfőbb mondanivalója a bűnbocsánat. Ezt tette kézzelfoghatóvá magatartásával: az elszállni készülő életet visszaadta az összetört ifjúba. Lement, ráborult és átkarolta az elesett, a leesett ifjút.

Pontosan ez a feladata a mai egyháznak is, az összetört testbe visszaadni a lelket, hogy éltesse, értelmet sugározzon neki. De ez a csoda csak ott történhet meg, ahol az egyház jelen van és hirdeti az igét, Isten minden igazságát és figyelemmel követi egyháztagjai életét.

Pál apostol nyugalomra intett: Ne háborogjatok, a lelke benne van. A pszüché, az anima. Szenvedélyesen prédikált, de megőrizte a nyugalmát. Meleg szív és hideg fej, nemcsak a diplomáciában, de az igehirdetésben is.
Visszament és folytatta a beszédet, de már más ige szerepel itt, korábban dialegomai, összekever gondolatokat, miután visszament homileszasz, homilia, párbeszéd, ünnepi beszéd. Az úrvacsorai közösségben együtt voltak, és amikor az életre kelt ifjút is felhozták, megvigasztalódtak, mondhatjuk azt, hogy itt már a Lélek, a Vigasztaló, a Paraklétosz munkálkodott a közösségben. Ha az elsősegélynyújtás az átkarolás volt, akkor a második segítségnyújtás ez a befogadó és örvendező gyülekezet volt, amelyben a Lélek munkálkodott. Így volt teljes a segítség, amikor Eutikhusban a visszatérő lélek, a gyülekezet közösségében a Szentlélek erőterébe került.

Bennünk van egy kis görcsösség, hogyha valaki már eljön templomba, akkor érezze jól magát. Nehogy elveszítsük a fiatalt, ha nem vagyunk érdekfeszítőek, mert ha nem is ül az ablakba, de a telefonján elkezd játszani, kilép a liturgikus térből egy virtuális térbe. De a keresztyén istentisztelet az nem egy wellness-hotel. Ott lehet, hogy nemcsak a padok kényelmetlenek, de a kérdések is, amelyekkel szembesülünk.

Tegnap hallottuk, hogy Pál apostol zseniális módon, jóllehet a hálozatelméletről nem tudott semmit, de az akkori világ fő csomópontjaiban hirdette az igét és innen terjedt el az egész világra az evangélium. Troász egy ilyen csomópont volt. Az egész történet Troászban játszódik, ahol Pál elhívást kap a macedóniai misszióra. A Teológia is egy ilyen csomópont. Van, aki itt kap elhívást különböző missziókba, feladatokra. Viszont még itt Troászban is sok a tennivaló. Sokszor élőhalott Eutikhusok vagyunk. A testünk ép, de a lelkünk halott. Minél hosszabb ideig tart ez az állapot annál nehezebb belőle feltámadni. Ezért már most az a feladatunk, hogy figyeljünk egymásra. Aki ingadozik, azt öleljük át, aki lezuhant, azt karoljuk fel, hogy elmondhassuk, élek, mert Lélek van bennem. ÁMEN