A sürgés-forgás és készülődés már órákkal hamarabb megkezdődött. Jól ismert teológus arcok, ismerős hangok, és már-már frázissá váló megjegyzések között kezdték pakolni a termet. Már ekkor tele voltak izgatottsággal és örömmel, és szépen lassan megérkeztek az első új arcok. Félénkség, de ugyanakkor kíváncsiság látszott minden mosoly mögött.

Majd megkezdődött a délutánra eltervezett program. Az esemény Kató Szabolcs-Ferencz köszöntésével indult, aki a János evangéliumának 1 részéből a 45-46. versekből olvasta az igét, kiemelve azt a gondolatot, hogy ugyan az evangéliumokban számtalanszor találkozunk olyan történetekkel, ahol Jézus hívja el tanítványait, itt azonban egy olyan mozzanatra hívja fel a figyelmünket az ige, hogy tanítvány is elhívhat egy másik tanítványt. Ezzel pedig a délután még inkább körvonalazódott. Ezt követően egy ötödéves hallgató, Pop Titus, Lukács evangéliuma 10. részének 38-42 verse alapján kiemelte, hogy ugyan lehet sok a tanulnivaló és sok teendő halmozódik fel, de az a jó rész, hogy Jézus lábaihoz menjünk mindig a szemünk előtt kell legyen.

Egy rövid jégtörő-ismerkedős kör után a fiatalok kiscsoportos beszélgetésen vettek részt teológusokkal, ahol a start-mezőről beszélgethettek. A fiataloknak itt lehetőségük volt megosztani elhívástörténetüket, azt, hogy mikor fogalmazódott meg bennük először a teológia gondolata, kik voltak azok az inspiráló személyek az életükben, akik ezt az elhívást erősítették, és egyáltalán azt, hogy miért is szeretnének lelkipásztorok lenni. A bizalmas légkör miatt olyan őszinte beszélgetések kerekedtek ki, ahol magasságokat és mélységeket is meg mertek osztani egymással a kiscsoportokban.

Ezt követően a terem újra megtelt. Három elhívástörténet hangzott el, mely megmutatta, hogy Isten mennyire különböző élethelyzetekből hív el ugyanarra a szolgálatra. Balogh Csaba teológiai tanár, Kovács Edit-Bella ifjúsági lelkipásztor és Gál Dávid teológushallgató osztotta meg azt, hogy honnan és hogyan hívta el az Úr őket erre a szolgálatra. Ezt követően a kérdés-kosár körbejárt, és a fiataloknak lehetőségük volt kérdezni és a bennük levő kételyekre választ kapni.

A sok inger után a reflektálás következett. A gombolyag repült, és mindenki megfogalmazhatta azt, hogy mit visz magával a délutánból, majd miután a fonálból háló alakult ki, a hálót visszabontva mindenki megfogalmazhatta azt, hogy mit is hordoz imában. A délután végén minden fial mentort kapott, és egy közös, jó hangulatú vacsora után a nap kötött programja véget ért.

A terem kiürült, a zsivaly, beszélgetés és kacagások elhalkultak. Azonban a terem légköre mégis más maradt, a falak még tükrözték azt a mosolyt és jókedvet, ami az egész délutánt átfogta, ott visszhangoznak még a bizalmas beszélgetések halk szavai. A délután véget ért, de valami olyasmi kezdődött el, ami meghatározó lesz a mentoráltak és mentorok számára is.

Újlaki Vivien
negyedéves hallgató