Martin Buber „testvérbátyjának” nevezte Jézust. Sok jelentős 20. századi zsidó gondolkodó hasonló rokonszenvvel tekintett a názáreti rabbira, akit munkásságukkal ismét „haza” kívántak hozni a judaizmus világába (David Flusser, Schalom Ben-Chorin, Vladimir Jankélévitch, Vermes Géza, Heller Ágnes stb.). Pinchas Lapide (1922–1997) zsidó vallástudós, író, diplomata is közülük való, aki sokat tett a zsidó–keresztyén párbeszéd előmozdításáért. De mennyire széles vagy keskeny a küszöb az „objektív” vallástudományi kutatás igazsága, valamint a Jézust Messiásnak valló hit igazsága között?

Kereken négyszáz éve, 1623. június 19-én született Blaise Pascal, az a gondolkodó, akinek szemléletében nemcsak hogy nem állt ellentétben a régi hit „intuitív” és az új lendületre kapó „geometriai ész” igazsága, de tökéletes összhangban egymást kölcsönösen erősítették és gazdagították. A magának egyre nagyobb önállóságot követelő ráció ezalatt a négy évszázad alatt „nagykorúvá” vált, sőt, ma már a „túlérés” jeleit mutatja: az is elhervadt benne, ami sajátos értéke volt, nevezetesen az igazságba és a valóság megismerhetőségébe vetett rendíthetetlen hite.

Henry de Lubac (1896-1991) a 20. század egyik legjelentősebb római katolikus teológusa, az ún. "új teológia" (nouvelle théologie) vezéregyénisége. A francia jezsuita gondolkodónak oroszlánrésze volt annak a döntő szemléletváltásnak az előkészítésében és elfogadtatásában, ami a II. Vatikáni Zsinat nyomán bekövetkezett katolikus a katolikus egyházban. Hatalmas munkásságának főbb témái: istenhit és ateizmus, a természet és természetfeletti viszonya, Teilhard de Chardin munkássága, a Szentírás és hagyomány, az egyház valósága.

Mindenestől túl van-e Krisztus feltámadása az empirikusan értelmezhető események vonalán, vagy vannak-e történeti, logikai úton is megragadható vonatkozásai? Az előbbi szempont inkább a barthi, egzisztencialista értelmezés álláspontját tükrözi, az utóbbi fontosságát viszont Pannenberggel együtt sokan nyomatékosan hangsúlyozzák. Krisztus valóságos, testi feltámadásának a kérdése, és ezzel szemben a különböző pszichologizáló, vagy más elméletek (a tanítványok tudatában támadt fel, hallucináció, a test ellopása, stb.) ma is élénk vita tárgyát képezi. (Például G.

Lehet-e köze a XX. század második felében a Sorbonne morálfilozófusának a reformáció egyik szellemi atyjához, Kálvinhoz? Földrajzilag mindenképpen, hisz volt úgy, hogy ugyanazokat az utcákat rótták, és az sem mellékes, hogy egy nyelvet beszéltek - mindezt persze négyszáz esztendő távlatában.