Előadások

2016

Visky Sándor Béla · Kolozsvár · 2016-01-20

Azt a feladatot kaptam, hogy a törvény és evangélium viszonyáról beszéljek, arról az ívről, amely e kettő között feszül, és hitünk szerint valóságos ernyőt képez az emberi élet fölött. Hankiss Elemér: A Nincsből a Van felé című könyvet olvasom éppen (karácsonyi ajándék, fiam dedikációjával: „Köszönöm a segítséget, amit Tőled kaptam a Nincsből a Van felé tartó utamon.”). A nemrég elhunyt szerzőnek ez az utolsó munkája, és ezt a merész alcímet viseli: Gondolatok az élet értelméről (Osiris, Budapest, 2012).

2015

Visky Sándor Béla · Kolozsvár · 2015-10-24

Előadásunk egyház és állam viszonyrendszerét kívánja feltárni Dietrich Bonhoeffer értelmezésében (1906 – 1945). Etikai gondolkodásának az egysége Krisztusra épül: mind az egyház, mind az állam az Ő uralma alatt áll. Isten parancsának négy mandátumon keresztül kell megvalósulnia a világban, melyek a házasság (család), a munka (kultúra), a mindenkori politikai kormányzat, valamint az egyház.

Visky Sándor Béla · Kolozsvár · 2015-10-24

Előadásunk egyház és állam viszonyrendszerét kívánja feltárni Dietrich Bonhoeffer értelmezésében (1906 – 1945). Etikai gondolkodásának az egysége Krisztusra épül: mind az egyház, mind az állam az Ő uralma alatt áll. Isten parancsának négy mandátumon keresztül kell megvalósulnia a világban, melyek a házasság (család), a munka (kultúra), a mindenkori politikai kormányzat, valamint az egyház.

Visky Sándor Béla · Budapest · 2015-04-09

2014

Visky Sándor Béla · Budapest · 2014-05-07

Tekintettel arra, hogy napjainkban az emlékezéseknek és a múlt értelmezésének konjunktúrája van, és hogy a közéletet mélyen megosztja emlékezetkultúra és emlékezetpolitika gyakorlata, tanácsokozásunk célkitűzése egyrészt a zsidó-keresztyén hagyomány és teológiai örökség sajátos szempontjainak megjelenítése az emlékezés számára, másrészt ezeknek a szempontoknak a tudományos párbeszédbe való bekapcsolása, az objektivitás és interdiszciplinaritás jegyében.

Visky Sándor Béla · Budapest · 2014-05-07

Az életvédelem etikai parancsának az emberi létezés minden szintjére ki kell terjednie. A környezetvédelem és a bioetika a humán egzisztencia alapvető biológiai
feltételeinek a megőrzéséért harcol. Az ember azonban az a lény, aki több mint az őt hordozó természeti környezet és biológiai tenyésztalaj. Az élet ezen alapvető
feltételeire vonatkozó kérdések mellett ugyanilyen nyomatékkal kell az e keretekk özött kibontakozó élet emberi minőségére is rákérdeznie. Ily módon az ember

2013

Visky Sándor Béla · Kolozsvár · 2013-06-08

Az életvédelem etikai parancsának az emberi létezés minden szintjére ki kell terjednie. A környezetvédelem és a bioetika a humán egzisztencia alapvető biológiai feltételeinek a megőrzéséért harcol. Az ember azonban az a lény, aki több mint az őt hordozó természeti környezet és biológiai tenyésztalaj. Az élet ezen alapvető feltételeire vonatkozó kérdések mellett, ugyanilyen nyomatékkal kell az e keretek között kibontakozó élet emberi minőségére is rákérdeznie.

2012

Visky Sándor Béla · Kolozsvár · 2012-05-19

1985 tavaszán a londoni Times cikksorozatot közölt, mely a vallásközi (és nem csak) dialógus egy igen kényes kérdésével foglalkozott, nevezetesen, hogy „negyven évvel a háború befejezése után, eljött-e már az ideje annak, hogy a zsidók megbocsássanak?” A szerkesztőségi vitaindító leszögezte, hogy „a gonosz igazi problémája az, hogy hogyan kell megbocsátani, és ki jogosult erre”. Albert A. Friedlander rabbi A holokausztot nem szabad elfelejteni címmel közölt cikket. Dr. Ac. J. Philips, az oxfordi St. John College káplánja a Miért kell a zsidóknak megbocsátaniuk? című írásban válaszolt.

2011

Visky Sándor Béla · Kolozsvár · 2011-05-20

Az utóbbi időben megszaporodtak a bizalom jelenségét vizsgáló elemzések. A Zürich-i egyetem hermeneutikai és vallásfilozófiai intézetének legutóbbi kiadványát teljes egészében a kérdés teológiai-filozófiai-gyakorlati értelmezésének szenteli Vertrauen verstehen címmel. A Bochum-i Ruhr egyetemen pedig külön kutatóközpontot hoztak létre a bizalom – bizalmatlanság egyéni és közösségi jelenségének vizsgálatára (Zentrum für Vertrauensforschung).

„Két ember közt a legrövidebb út az egyenes beszéd.” (Szilágyi Domokos)

Oldalak