Klassz lehet állandóan utazni és mégis folyton megérkezve lenni. Számomra ma ez a karácsonyi evangélium következménye. Szükség van az exit-lámpákra, de fel kell gyújtanunk a Szentírás enter-lámpáit is, hogy mindenkinek elmondhassunk: menekülhetünk Őhozzá.

Krisztus egyházának alapvetően két nagy problémája volt és van: vagy nem a jelenben élt, vagy csak a jelenben élt.

Napról napra döntéseket hozunk. Nem tudom, hogy készült-e valaha felmérés arról, hogy egy normálisan lepörgő nap folyamán hány száz vagy ezer olyan helyzetben kell döntenünk, amelyet talán nem is tudatosítunk, és szinte-szinte automatikusan tesszük ezt, mert különösebben nem befolyásolja sorsunk alakulását.

„Fenséges az Úr, hiszen a magasságban lakozik.
Betölti Siont törvénnyel és igazsággal.
És biztonságos lesz a te időd.
Szabadság tartaléka: bölcsesség és ismeret.
Az Úr félelme: az az ő kincse.” (Ézsaiás 33,5–6)

A teológia mint tudomány, és a teológus mint e tudomány művelője legfőképp Istenen tájékozódik. Ez különbözteti meg őt a tapasztalat-alapú, empirikus kutatásokra és megfigyelésekre, vagy éppen az eszme szárnyalására támaszkodó tudományoktól.

Ezek a hitvalló és fogadalmi szavak a Sikemben tartott törzsi nagygyűlésen hangzottak el Izráel népének ajkáról. Amikor Józsué összegyűjtötte a Kánaánt immár elfoglalt törzsek vénjeit, családfőit, bíróit és elöljáróit, beszédet intézett hozzájuk. De nem úgy vázolta fel Izráel történetét – Ábrahámtól az vörös-tengeri szabadulásig, a pusztai vándorlástól Kánaán elfoglalásáig –, hogy az Úr, Izráel Istene vezette Ábrahámot és utódait, illetve az Egyiptomból kiszabadult népet, és adott lakó földet nekik.

Kedves Testvéreim, ahhoz, hogy ennek a két gyógyulási történetnek a szépségét és mélységét lelki szemünkkel megláthassuk, jóval messzebbről kell a vizsgálódásunkat kezdeni. Talán onnan, ahonnan a leckénk indított, a tizenkét tanítvány kiküldésétől, ahol mindegyik evangéliumban Simon Péter az első, akit megbíz az Úr Jézus Krisztus, hogy apostol legyen és akként menjen gyógyítani és hirdetni Isten országát. De megállhat a tekintetünk a tanítványokon, amikor Jézus egy nagyon feszült beszélgetés után azt kérdi tőlük: Vajon ti is el akartok-é menni?

Nemrég láttam egy fényképet, amin egy orosz orvos, aki egy antarktiszi expedíció tagja volt, más orvos hiányában önmagán kellett életmentő vakbélműtétet végrehajtania. A mai alkalommal mi is egy ilyen eseményen, egy szívműtéten vehetünk részt, nem sebész főorvosként, nem páciensként, hanem csak megfigyelőként.

Ha valaki a Wikipédián elolvassa az Áldozócsütörtök címszót, ezt találja: „Áldozócsütörtök, áldozónap, Urunk mennybemenetelének ünnepe (Ascensio Domini) húsvét után a 40. nap (…). Az ünnepet általában a következő vasárnap tartják.” (2015. május 15). Áldozócsütörtök vasárnap… Hiszen ki akarna csütörtökön ünnepelni?

Ez a húsvét utáni 5. vasárnap, amelyen ismét azzal a reménységgel gyűltünk össze istentiszteletre, hogy akárcsak a hajdani tanítványoknak, Urunk közöttünk is megjelenik, Rogate-vasárnap, az imádság vasárnapja az óegyházi perikoparendben. A mára kijelölt igerész ehhez a régi perikoparendhez igazodik. Ugyanis Pál apostol, mielőtt intő buzdító szavakkal fordulna a thesszalonikai gyülekezet tagjaihoz, kimondhatatlanul hálás Istennek azért, hogy Timóteus jó hírt hozott felőlük, és munkatársaival buzgón könyörög azért, hogy meglátogathassa őket.

„Az ENSZ becslései szerint a 28 milliós Nepál mintegy 8 millió lakosát érintette az április végi katasztrofális földrengés. Katmandu alatt a földlemezek mintegy három méterrel mozdultak el. Hogy a Himalája magassága változott-e, még elemzik a kutatók, a Mount Everest magassága ugyanis nem állandó, az indiai kontinens észak felé tart, és nyomja egyre magasabbra a Himalája csúcsait.

Néhány évvel ezelőtti legációs jelentésből olvasok fel néhány sort. A kedves teológa, aki azt állította, hogy ő találkozott Jézus Krisztussal és hogy gyökeresen megváltoztatta az ő életét, mármint Jézus az övét, amikor ott volt a lehetőség, hogy erről a gyülekezet előtt bizonyságot tegyen, meg se mert szólalni, még csak azt sem írhatom, hogy összefüggéstelen mondatok hagyták el az ajkát, hanem szemmel láthatóan a félelemtől szóhoz sem jutott. Szemkontaktusról szó sem volt, lehajtott fejjel, lesütött szemmel hallgatott és reszketett.

„Ezeket azért mondtam nektek, hogy a ti örömötök teljessé legyen”. Mindnyájan vágyunk a minél teljesebb örömre, ezért nyomban megszólít minket ez a mondat. Mintha Jézus nem is az egykori tanítványoknak, hanem egyenesen nekünk mondaná azt. Jó így, megszólított emberekként részt venni az istentiszteleten.

„Hogy teljessé legyen a ti örömötök”.

Párok az Ószövetségben – ez a szombat esti igehirdetési sorozatunk címe. Két héttel ezelőtt Adám és Éva idillikusnak indult, de a bűnbeesés miatt megromlott házasságáról szólt az igehirdetés. Mivel is lehetett volna mással kezdeni a sorozatot, ha nem éppen az ő házasságukkal? Ugyanis ez nagyon fontos alapszemléletre hívja fel a figyelmünket: számolnunk kell azzal, hogy házasságunkba nemcsak egymás iránt érzett szerelmünket, szeretetünket és legjobb önmagunkat visszük bele, hanem esendőségünket, bűnös gyarlóságainkat is.

János evangéliuma megértésének a kulcsát az evangélium szerzője két helyen szőtte bele a könyv szövegébe. Egyik hermeneutikai kulcs kétségtelenül a könyv eredeti záradékának utolsó verse: „Sok más jelt is tett ugyan Jézus az ő tanítványai előtt, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben.