Talán sokan ismeritek Andersennek azt a meséjét, amely „A császár új ruhája” címet viseli. A mese szerint volt réges-régen egy császár, aki nem törődött semmi egyébbel, csak a pompásabbnál pompásabb ruhákkal. Hiúságának hódolva újabbnál újabb öltözékeket csináltatott, és azokban tetszelgett magának. Történt azután, hogy két csaló takács jött fel az udvarba, akik azt állították, hogy olyan kelmét tudnak szőni, amely mindamellett, hogy páratlanul szép és díszes, egy olyan tulajdonsággal is rendelkezik, hogy a tisztségére méltatlan vagy ostoba emberek számára láthatatlan. Aki nem alkalmas a munkájára, a betöltött funkciójára nem látja a szövetet. Ezután a takácsok nekifogtak szőni a levegőt, és a semmit mutogatták a császárnak és az alattvalóinak, akik félve, nehogy alkalmatlannak bizonyuljanak, úgy tettek mintha látnák a nemlétező ruhát. Végül a császár anyaszült meztelen vonult végig az új ruhájában, mivel sem ő sem az udvartartása nem merte bevallani, hogy nem látja a ruhát. A mese végét el lehet majd még otthon olvasni, de amit ki szeretnék emelni belőle, a méltatlanok nem látják a ruhát, az alkalmatlanok számára a ruha láthatatlan. A mesében ez egy csalás. Azonban a most felolvasott igében is kétszer is van arról szó, hogy a világ nem lát valamit, nem érzékel bizonyos dolgokat. Az hallottuk, hogy a Pártfogót, azaz Szentlelket a világ nem fogadhatja be, és Jézust is egy kis idő múlva, azaz a földi küldetése után nem látja többé a világ. Rögtön azonban ehhez kapcsolódik az ellentét, de a tanítványok látják és befogadják a Szentlelket és Krisztust. Az alkalmatlanok számára láthatatlan, a kiválasztottak számára érzékelhető. Én a mai napon erről szeretnék beszélni: Jézust és a Lelket látni és nem látni, valamint ehhez kapcsolódóan a módra szeretnék kitérni, hogyan lehet Jézust látni, amelyet az ige így fogalmazott meg, „ha megtartjátok az én parancsolataimat”.

A világ nem látja Jézust, és nem tudja befogadni a Pártfogót. Itt a Szentháromság két személyéről van szó: a Fiúról és a Szentlélekről. Kettejüket nem tudja megragadni a világ. De mit ért János a világ alatt? Nagyon sok helyen fordul elő a világ kifejezése az evangéliumban, és mindannyiszor a Jézussal és a tanításával szembenálló, azt elutasító tömegről van szó. A világ azok csoportja, akik nem ismerik Jézust. Kérdés, hogyha a Fiút és a Szentlelket nem látják, látják-e az Atyát. Nos, sok helyen a világ megtestesítői az írástudók és a farizeusok, a zsidók, ahogy sokszor olvassuk, akik az Atyáról az ÓSZ fényében sokat tudnak, tudják, hogy teremtő, tudják, hogy Ábrahámmal különleges viszonyt ápolt, tudják, hogy a pusztai vándorlás során gondoskodott Izráelről. Ezt tudják, látják. Jézusban mégsem ismerik fel a Megváltót. Miért? Mert az előzetes tudásukból egy rendszert készítenek. Pontosan tudni vélik, milyennek kell lennie a Megváltónak, és ha attól kicsit is eltér, az azt jelenti számukra, hogy az nem az igazi Megváltó. A kezükben van az ÓSZ, és azt mintegy sablont tartják az esetleges krisztusok elé, és ha abba nem fér bele, akkor visszautasítják. Mint a reptéren, ha a kézipoggyász nem fér a keretbe, nem lehet felvinni kézipoggyászként a fedélzetre. A tudásuk megcsontosodott dogma, szúrós vaskeret, amely összetöri, megsebzi az élő és lélegző Megváltót. Tudnak Istenről, de túl sokat is.

A világ ma is ilyen. Talán ma nem az ÓSZ-i tanítás alkotja ezt a vaskeretet, de az előzetes tudásunk, elképzelésünk nem enged tovább látni a megismerésünk határán. Valamit a világ is összesűrít Isten személyével kapcsolatosan. Lehet azt mondja, hogy Isten személye egy pszichológiai szükségletre adott kognitív válasz. Lehet azt mondja, hogy létezik az univerzumban egy rendező erő, felfoghatatlan elv, ami működik, de az nem lehet a Biblia Istene, aki személyesen szól és beszél. A spiritualitáson keresztül érződik valami világon túli, de azt nem lenne szabad a vallás kategóriáiba sűríteni. Jézus és a Szentlélek? Túl megfoghatóak, túl földiek, hogy Istenhez közük legyen, ezek kulturális irodalmi képződmények. Ebben és a hasonló gondolatmenetben az van benne, hogy az előzetes elképzelések meggátolnak, hogy úgy lássuk Istent, ahogy ő van. Így is fogalmazhatnám, az ateisták érvelésében ott van a hiba, hogy az az Isten nem létezik, akit ők elképzelnek. Elmondják, hogy milyennek kell lennie Istennek, és mivel olyan nincs, Isten nem olyan, ezért nem is létezik. Az az Isten nem létezik, akit ők elképzelnek. Isten azonban nem az, akit mi elképzelünk, hanem aki minket képzel el valamilyennek, és akar látni bennünket valakinek. Akik Istent, Jézust és a Szentlelket látni akarják, azoknak készeknek kell lenniük kilépni az előzetes megtapasztalásaik, gondolkozásmódjuk keretéből, és el kell fogadniuk, hogy Isten más, ő teljesen más. Ha Istent elképzelted valamilyennek, tudnod kell, hogy ő nem az, vagy nem csak az, ahogy őt látod.

De mi a helyzet velünk keresztyénekkel? Mi látjuk Jézust és a Lelket? Kíváncsi vagyok, ha megkérdezném tőletek, ki az közületek, aki látja nap mind nap Jézust, ki az, aki látja őt, melyketek mondaná azt hogy igen? De még tovább megyek, ha valaki azt mondaná, hogy látja Jézust vagy a Szentlelket, akkor arra legyintenék, hogy nem a Szentlélek, hanem a kocsma gőze hajtja. Pedig itt a Jézus egyértelműen a halála utáni látásról beszél. Ez az ige nagycsütörtök éjszakáján hangzik el. Jézus mondja, hogy még egy kis ideig van a tanítványokkal, és ehhez kapcsolódóan a világ is még egy kis ideig látja őt. A tanítványok itt még nem tudják, mi fog következni, ezért talán nem is értik, ennek a kijelentésnek a súlyát. Itt arról van szó, hogy Jézust a halála után is látni fogják a tanítványok, és ezzel egyidőben a világ nem fogja őt megpillantani. Miről van itt szó? Azt hiszem mind érzékeljük, hogy Jézust látni nem azt jelenti, hogy egy ábrándosszemű, hosszúhajú, hálóköpenyes, lebegő hippialakot érzékelünk. Ez túl világi elképzelés, és a világ nem láthatja meg őt. Itt a látás a megtapasztalásnak, az érzékelésnek a kifejezője és nem korlátozódik le, sőt elsősorban nem is a vizualitásra vonatkozik.

Az ige azt mondja a látás témakörét kibővítve, hogy mind a Pártfogó, mind Jézus „bennetek lesz”, „ti énbennem és én tibennetek” az Atyával együtt. Ez azt jelenti, hogy Istent nem kint kell keresni, hanem bent, önmagamban. Egy kifelé-fordulás helyett egy belső önvizsgálatra van szükség, hogy ott van-e bennem Jézus és hogy ott van-e bennem a Lélek? Mit kell nézni magamban? Azt a parancsot, amit Jézus a 15. és a 21. versben is említ és így egy keretet ad a mondanivalónak. „Ha szerettek engem megtartjátok az én parancsolataimat.” Így foglalhatjuk össze az ige mondanivalóját, ha megtartjátok a parancsolatokat, ha ez megtörténik, akkor elküldöm a Pártfogót, és akkor én bennetek leszek, és akkor megláttok engem. Jézus látásának eszköze a parancsainak megtartása. Jézus ott van, abban van, aki tanítása szerint él. Ez lehet első látásra megrettent bennünket, hiszen a parancsolatokat nem tudjuk megtartani. De itt nem a különféle etikai és rituális rendelkezésre kell gondolni, hanem arra a parancsolatra, amelyet Jézus közvetlenül igénk elhangzása előtt a 13. részben mond el, és amelyet a szeretet parancsának szoktunk nevezni: „Új parancslatot adok nektek, hogy úgy szeressétek egymást, ahogy én szeretlek titeket”. Jézus ott van, ahol ez teljesül, és az emberek szeretik egymást.

Itt fontos megjegyezni, hogy a szeretet az ÓSZ-ben elsősorban – és így természetesen az ÚSZ hátterében is – nem érzelmi megnyilvánulás elsősorban, hanem etikai. Mit jelent ez? Sok szerződésben olvasni az ókori Közel-Keleten, hogy a szolgának szeretnie kell az urát. Ezekben az esetekben nem valamilyen baráti odafordulásról van szó, hogy a rabszolga kedveli a tulajdonosát, hanem hogy tisztességesen viszonyul hozzá: nem árulja el, nem károsítja meg, az elveszett szamarát visszaviszi, elvégzi erejéhez képest a feladatait. Ez a szeretet, hogy a másik javán munkálkodom. A szeretet parancsa így nem az, hogy valamilyen érzelmi felindultságomban keblemre ölelem a világot, és kikiáltom, hogy mindenkit szeretek, hanem az, ha teszek a mellettem lévők testi, lelki, szellemi, gazdasági egyensúlyáért. Minimum az, hogy nem károsítom meg, de dolgozom azon, hogy neki jobb legyen. Ebben látható meg Krisztus. Ha látni akarom Jézust, vizsgáljam meg magamat: hányszor bocsátottam meg, hányszor segítettem kéretlenül valakinek, mennyi felelősséget vállaltam a mások terhének hordozásában, ha valakin bosszút állhattam volna, megtettem, vagy a javára cselekedtem. Ott ahol mindez megtörténik, ott van benned a Szentlélek, ott van nálad Jézus, ott meglátod, megérzed őt. Ahol azonban nem ezafajta szeretet nyilvánul meg, ott Jézus láthatatlan marad. A méltatlanok nem látják meg őt, mint az Andersen mesében, annyi különbséggel, hogy itt nem csalásról van szó. Jézust látni vagy szem elől téveszteni annyi, mint szeretni embertársamat vagy közönyösnek maradni.

Ebben a krízishelyzetben sokan kérdezik, hol van Isten? A válasz részben ekként adható meg, hol hagytam munkálkodni Jézus magamban? Megtettem mindent a magam és a mások testi épségéért? Vagy elbeszéltük, hogy egyesek kifosztották az üzleteket, de a magam rendjén és is megvettem, amikor lehetett az utolsó deka élesztőt? Ha a tömbházban, ahol laksz, megkérdezted az idős szomszédot, hogy van-e, aki bevásároljon neki, ott volt Jézus a krízisben. Azt hiszem értjük, miről van szó. De a nagyja még hátra van. Hatalmas gazdasági gondok jönnek, és a kérdés, hogy az önzés vagy a szeretet, a szolidaritás fog jellemezni bennünket. Sokan elveszették az állásukat, és kérdés, hogy akiknek megmarad, csak annyi lesz a fontos, hogy nekünk megmaradjon az életszínvonal, nekem ne legyen károm, vagy már most keresem a módját, hogy az áldott helyzetemből kifolyólog, hogyan tudnék abból juttatni másoknak, hogyan adakozhatok. Ha azt kérdezem hol van Krisztus, kérdezzem így, hol nyilvánult meg bennem Jézus a magatartásomban. Jézust nem kint kell keresni, hanem Krisztust bent kell megtalálni. Ha kifelé szeretünk, bent látunk. Mutassuk meg Krisztust a világnak!

Kedves Testvéreim! Andersen meséjében a méltatlanok nem látják a császár ruháját. Az ige is arról beszél, hogy a világ nem látja Jézust és a Szentlelket. Ebben az előzetes képzetek akadályoznak. Isten nem olyan, amilyennek elképzeled, ő képzel el téged. Jézust magunkban kell meglátni és keresni. Ennek kulcsa a szeretet, amely nem érzelmeket takar itt elsősorban, hanem segítő, odaforduló emberi magatartást. Keresd, lásd, érzékeld Jézust magadban, azzal, hogy segítesz másoknak, és felelősségteljesen, szolidárisan élsz. Így megláthatod őt és megmutathatod a világnak. Szeressétek egymást, ahogy Krisztus szeretett titeket és Jézus látható lesz bennünk és körülöttünk. Ámen.