Hiszem, ha látom – mondja Tamás. Aztán mégsem hisz a szemének és Jézus odahívja, hogy tapintsa meg a sebek helyét. Ízleljétek és lássátok, mily jóságos az Úr – olvashatjuk a 34. zsoltárban. A hit hallásból van, a hallás pedig Isten igéje által. (Róm 10,17) Hála Istennek aki az ő ismeretének illatját megjelenti miáltalunk. (2Kor 2,14) Amit érzékszerveinkkel észlelünk, azt tudjuk valódiként értelmezni. És van amikor mind az öt érzékszervünk csődöt mond, cserben hagy. Azt mondják, hogy van néhány embernek egy hatodik érzékszerve, a megérzés, az intuíció. És hozzátehetjük azt, hogy a hit is egy ilyenfajta érzékszervünk, ami van, amikor működik és észleljük vele Istent és van amikor visszafejlődik, mert nem használjuk, elcsökevényesedik és azért nem tudja a kapcsolat szerepét betölteni Isten és az ember között.

Mai alapigénkben Ábrahám példáján keresztül nézzük meg azt, hogy mit jelent a hit segítségével engedelmeskedni, lakni és várni. Mit jelentett egykor ez az Ábrahám életében és mit jelent a mi életünkben engedelmeskedni, lakozni és várakozni.

A hit a reménylett dolgok valósága és a nem látott dolgokról való meggyőződés – olvashatjuk a fejezet első versében. A hit szívbéli bizodalom és biztos ismeret – mondjuk a Káté szavaival.

A hit szerintem olyan, mint egy kémiai reakcióban a katalizátor. Az Úristen adja, hogy a reakció felgyorsuljon. Hogy Isten és ember egymásra találjon, kapcsolatba lépjen. A katalizátor az felgyorsítja a reakciót, de a végén elkülönül a végterméktől. Persze nem lehet azt mondani, hogy ez vagyok én és ez a hitem, ami segített életem során, de tőlem független. Katalizátor nélkül is végbemehet egy reakció, de sokkal lassabban, talán nem is teljesen. Hit nélkül is lehet élni, de hány rossz példa áll előttünk, hogy ezek az életek zátonyra futottak.

I. Ábrahám hit által engedelmeskedett. A hit felülírta a józan észt. Add Uram, hogy egy kissé fel is fogjam értelemmel azt, amit hiszek. De nem azért törekszem a megértésre, hogy higgyek, hanem hiszek, hogy megértsek. (Canterbury Anselmus) Az eredeti szöveget értelmezve fordíthatjuk úgy ezt a részt, hogy Ábrahám hallgatott Istenre és ez nem egy pillanatnyi döntés volt, hanem egy folyamat, ami érlelődött benne. A helyet sem tudta, hogy hova hívja el őt az Úr, csak az irányt. De az Istenbe vetett hite és a hozzá való bizalom nagyobb volt, mint az ismeretlentől való félelem. Úr-Kaszdimból indul el, Káldeából Ábrahám, hogy eljusson Kánaánba, az Ígéret földjére, az Úr adta helyre. Valahonnan valahová. Ez a két pont biztos, amit tudhat Ábrahám. És a két pont között mer az Úrra hagyatkozni. Ez a különbség a zarándok és a vándor között. A vándor az céltalanul bolyong, a zarándok útjának célja van. És lehet, hogy nem egy földrajzi hely a cél, hanem az, hogy megtalálja önmagát, helyét, feladatát ebben az életben. És így, ha így tudok zarándokolni, akkor életem értelmet nyerhet. Hit és értelem összekapcsolódik. Egy elmélet szerint, mindannyian maszkokat viselünk. Félelemből vagy számításból magunkra öltjük ezeket. Kétféle maszk van, a táncos és a koldus maszkja. A táncos maszkkal csodálatot akarunk ébreszteni másokban irántunk, a koldussal pedig szánalmat könyörgünk, koldulunk másoktól. Ha van bátorságunk ahhoz, hogy levessük ezeket az álarcokat, akkor felsejlik mögöttük az álarc nélküli ember, a zarándok. Ábrahámnak volt bátorsága elindulni, hogy megkeresse helyét, amit az Úr rendelt, ígért neki és ez az út nem volt viszontagságoktól mentes. Elindultak Észak-nyugat fele, Ábrahám és egész házanépe, még édesapja Tháré is velük tartott. Aztán Háránban letelepedtek. Egy nagyon kellemes hely volt ez, ideális egy állattartással foglalkozó népnek. Van ez így a mi életünkben is, amikor elindulunk az Úr rendelte cél felé, de aztán valamiért elbizonytalanodunk, lehorgonyozunk egy számunkra kedves helyen, egy viszonylagos biztonságot nyújtó helyen, kompromisszumot kötünk és nem töltjük be küldetésünket. És érezzük, hogy nem ezzel kéne foglalkozzunk, amivel nap mint nap töltjük az időnket, de megnyugtatjuk lelkiismeretünket. Mennyire mások azok az emberek, akikről érezzük, hogy a helyükön vannak. Munkájuk hivatásuk is egyben. Egészen más a hozzáállásuk a munkához, emberekhez. Életkedvükkel másokat is lelkesítenek. Ahhoz, hogy valaki ide eljusson, át kell lépjen egy határt. Ahogy Ábrahám átlépte az Eufrátesz határát. Amikor átköltözött, átkelt a folyón, akkor már nem gondolt a visszatérésre. Mai kifejezéssel élve, Ábrahám elhagyta a komfort-zónát és ennek köszönhetően indulhatott el a fejlődés útján, az Ígéret földje felé és közben ő maga is megtapasztalhatta, hogy az Úr hatalmas, ígéretét betartó Isten. Hit által engedelmeskedett és megtapasztalta azt, hogy az Úristen nemcsak megóvta a veszedelmek közepette, de idős korára még gyermekkel is megáldotta. Lehet engedelmeskedni hit nélkül is, parancsszóra, aki katona volt az tudja miről beszélek. De Isten nem ezt kéri tőlünk. Nem vakon benne bízó és engedelmeskedő katonákat gyűjt az ő seregébe, hanem igaz hitben megegyező, örökéletre elválasztott sereget gyűjt Szentlelke és Igéje által és hiszem, hogy ennek a seregnek én is élő tagja vagyok és mindörökké az maradok. Ábrahám hit által engedelmeskedett és elindult egy úton, egy cél felé. Az életben azok az emberek teljesítenek a legjobban, akik célokat tűznek ki maguk elé, azután keményen munkálkodnak ezek elérésén. S hogy mit kapnak céljaik elérése révén, az közel sem olyan fontos, mint az, hogy mivé válnak útjuk során. (mentorálás) És ha ráadásul ezt a célt nem mi tűzzük ki a magunk számára, hanem Isten jelöli ki, akkor erőnket meghaladó csodákra leszünk képesek. Érvényesül Assisi Szent Ferenc mondása: Előbb tedd meg ami szükséges, utána azt, ami lehetséges és azon veszed észre magad, hogy megtetted azt, amit korábban lehetetlennek gondoltál. Az Istennek való engedelmesség által csodákra leszünk képesek.

II. Hit által lakni.
Isten elhívása nem öncélú. Feladatra hív. Akit elhív, annak küldetést is ad. Így volt ez már Ádám esetében is. Ábrahám is feladatul kapja, be kell laknia a földet még azt is, amelyik idegen föld. A tanítványok azt mondják a megdicsőülés hegyén, hogy jó nekünk itt lenni, építsünk házat, de Jézus, úgy ahogy a mennybemenetelkor az angyalok, visszafordítják a tanítványok tekintetét a városra és oda viszi, küldi őket. Ott van feladatuk. A keresztyénséghez hozzátartozik ez az úton levés. Nem állapodhatunk meg. Nem zárkózhatunk be a templomba. Keresnünk kell a feladatot. Mi nem idegen földön lakunk, de mégis úgy kezelnek minket, mintha idegenek lennénk saját szülőföldünkön. Másodrangú állampolgárok. És ebben az esetben is, amit tehetünk az az, hogy hit által belakjuk ezt a földet. Úgy hogy gyermekeinket örököstársaknak tekintjük. Ugyanannak az ígéretnek az örököstársai ők is. Lényeges az, hogy mit ismerünk fel életünkben értékes örökségként, Istentől kapott ajándékként és mi az, amit tovább szeretnénk és kell adni gyermekeinknek. Isten egyen egyenként, de mint közösségnek is azt üzeni, úgy mint egyháznak és népnek egyaránt, hogy te értékes vagy számomra. Egyszülött Fiamat áldoztam érted. Fontos vagy nekem. És fontos megbízatást adok neked. Elhívás és küldetés így kapcsolódik csodásan egybe. Hit és értelem így talál egymásra újból. Hiszem azt, hogy Istennek terve van velem és így értelmet nyer életem. És immár nem másodrangú állampolgárok vagyunk, hanem kettős állampolgárok, nemcsak ebben a földi értelemben, hanem úgy, hogy már itt a földön az ígéret földjének állampolgárai lehetünk. Egy nagyhatalom oltalmát és támogatását tudhatjuk magunk mögött. Hiszem, hogy az örökélet már e földön az enyém lett. Ábrahám együtt lakott mint idegenben, sátorokban Izsákkal és Jákobbal, ugyanazon ígéretnek örökös társaival. Nem egyszerűen gyermekével és unokájával, hanem örökös társaival. A földet nem őseinktől örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön – tartja egy indián közmondás. Az ígéretet nemcsak nekünk adja Isten. Nem sajátíthatjuk ki magunknak. Mint egyház sem állíthatjuk, hogy egyedül vagyunk a mennyei igazság birtokosai. Társak vagyunk. És örökösök. Gazdagok és gazdagon megáldottak. És ugyanakkor jövevények is vagyunk. Nincs ellentmondás e két állítás között, hiszen a mi gazdagságunk nem földi javakban mérhető, hanem az a tudat a mi kiapadhatatlan erőforrásunk, hogy Gazdánk van, aki úgy hívott el és úgy küldd el, hogy közben velünk van az úton.

III. Hit által várni. Várni az alapokkal bíró várost, melynek építője és alkotója Isten. Az új fordítás szerint, tervezője és építője. Azért tudott Ábrahám engedelmeskedni és hit által lakozni az ígéret földjén, mert hit által tudott várni arra, hogy a teljes ígéret beteljesedjen. Hit által várni azt jelenti, hogy tudom, nincs Isten háta mögötti hely. Hiszen ő úgy hív el, úgy küldd el és úgy kísér az úton, életünk útján, hogy ő maga az, aki utunk végén tárt karokkal vár. Hit által várni azt jelenti, hogy nem csüggedek el, mert tudom, hogy Isten terve szerint alakul életem. Hit által várni azt jelenti, hogy nem aggódom a holnap miatt, hanem a boldogságban háládatos, a kedvünk ellenére való dolgokban türelmes és jövendő dolgainkra nézve pedig jó reménységgel vagyok.

A Kolozsvári Opera nagy sikerrel játssza, immár a 15. teltházas előadása is megvolt a Valahol Europában című musicalnek. Ebben Kuksi, a főhős gyermek várja a holnapot, amikor vége lesz a nélkülözésnek és újból találkozhat szeretteivel. Azt mondja neki Simon Péter, a kiégett zeneszerző, hogy te bátor vagy, hogyha a holnapot várod. A gyermek tragikus módon meghal, a holnap igen korán jön el számára. De ennek a kisfiúnak a bátorsága az, ami újból életkedvet ad Simon Péternek és megmenti a gyereksereget a pusztulástól. Nyilván a név szimbolikus jelentésű, Simon Péter, az apostol amikor visszanyeri hitét, életkedvét, képes lesz arra, hogy másokat is megmentsen.

A levél így fejeződik be: menjünk ki Jézushoz a táboron kívülre, mert nincsen itt maradandó városunk, hanem a jövendőt keressük. Nemcsak a templomban kell keresnünk Istent, hanem a templomon kívüli életünkben is keresünk kell és segítenünk kell másokat is hogy rátaláljanak. Ez a mi feladatunk: hittel engedelmeskedni, lakozni és várni és keresni a jövendőt. Ámen