Az előadás röviden összefoglalja azokat a - többnyire irracionális - elvárásokat és sztereotípiákat, amiket a környezet az egyházzal mint szervezettel szemben fogalmaz meg, valamint megfogalmazza, hogy mindezek miért és hogyan akadályozzák a két fél közötti hatékony kommunikációt.

Az unalomérzet tulajdonképpeni jelenségéről az Ószövetség néhány helyén olvashatunk. Ennek fogalmát a qúc igegyök hordozza, amely ott, ahol az unalomérzetet fejezi ki, kizárólag csak személyes igemódban fordul elő.

Ez a téma és kérdésfelvetés korántsem új keletű – egyébként mi az, ami még annak számíthat a mai teológiában? Az egyház- és teológiatörténet során, amióta az Ószövetség bekerült a képbe, sokan és sokféle módon keresték már a választ a fenti kérdésre, és ezek eredménye számtalan könyvben és tanulmányban áll előttünk.

Az Ószövetségben közel 650 helyen találkozunk a "Jeruzsálem" névvel. Ám ezek a referenciák jobbára a Dávid királyságát követő korszakra vonatkoznak, amikor Jeruzsálem politikai és vallási szempontból a királyság központjává válik. De milyen is volt ez a város, mielőtt Dávid fővárossá tette volna? Ez a tanulmány előbb röviden áttekinti azokat a bibliai utalásokat és régészeti eredményeket, amelyek fényt vetnek a monarchia korát megelőző Jeruzsálem életére.

Prédikáció előkészület Jézus csodatételéhez, amikor a negyed napja halott Lázárt feltámasztja és az örök életet ígéri a benne hívőknek.

A Heidelbergi Kátéban nem találkozunk az embert önmagában vizsgáló kérdésekkel. A Káté szerzői valahányszor az ember természetére, állapotára vagy akár rendeltetésére vonatkozó kérdést tesznek fel, egyértelműen éreztetik, hogy soha nem önmagában, hanem kizárólag Istennel való kapcsolatában szemlélik az embert. Mindjárt a Káté preambulumában találkozunk ennek világos kifejezésével, amikor az egyetlen vigasztalásra vonatkozó kérdés-feleletben kifejtik, hogy az ember nem rendelkezik önmaga fölött, ugyanis elsősorban a megváltás jogán Jézus Krisztus tulajdona.

Isa 8:16 is considered a key reference regarding the formation of the book of Isaiah and the role of prophetic disciples in this process. This article argues, however, that originally this verse had a more limited significance. The instruction to which v. 16 refers is to be identified with vv. 12-15 rather than an early ‘book’ of Isaiah. The expression ‘the instructed ones’ (of YHWH rather than the prophet) is applied to the prophet’s audience.