Does Jankélévitch identify the Source of creation with that thorne-crowned one of the nonsense of the cross? It seems that Jankélévitch is not only very close to the teaching of the church, but also identifies with its most important element, the redeeming death of Christ. And this is not only valid for the young philosopher before the War, but also for the mature thinker in the years following the Holocaust, the author of the Moral philosophy.

Igetanulmány Jn 1,1-5.9-14(16-18) alapján.

Angolból fordította: Ruth Jochanan Weiniger

A huszadik században egy olyan jelenség következett be, amely nemcsak fizikai világunkban hozta létre a „határtalanság” érzését, hanem egy egészen új vagy más világot alakított ki. E világ eszközei ugyan valóságosak, de maga ez a világ nem valóságos, mivel virtuális, látszólagos, azonban aki bűvkörébe lép, könnyen rabjává válik. E látszólagos világ, virtuális valóság, más néven szimulakrum egyik létrehozója, alkotó eleme és hordozója az internet.

Az előadás első felében azt szeretnénk megvizsgálni, hogy Szentírás milyen közlést kifejező igékkel írja körül a hit megvallásának folyamatát, ezeket milyen szövegösszefüggésbe és élethelyzetbe ágyazza bele, illetve hogy ez milyen teológiai következményekkel jár. Ez a vizsgálódás hozzájárulhat ahhoz, hogy a hitvallást mint műfajt pontosabban tudjuk körülírni és elhatárolni más szövegtípusoktól. Az előadás másik fele arra keresi a választ, hogy milyen bibliai gyökerük van azoknak a kifejezéseknek, amelyek az ókeresztyén teológiai irodalomban jelölték a hitvallás fogalmát.

Dolgozatunk elsődleges célkitűzése feltérképezni és csokorba gyűjteni, hogyan írtak a görög nyelven alkotó késő ókori egyháztörténészek a hunokról. A Kr.u. IV. század utolsó harmadától (370. körül jelentek meg ugyanis a hunok Európában) az V. század második harmadának végéig terjedő időszakban a hunok fontos politikai tényezőként voltak jelen a Római birodalom történetében.

This article argues that Isaiah's so-called ‘refrain poem’ (Kehrvergedicht) in Isa. 9.7–20 is a composite text, going back to two early prophecies with different concerns. Isaiah 9.7–17* focused originally on the arrogant refusal of the divine word, while Isa. 9.18–20* reflected on the chaotic social circumstances in Samaria in the eighth century. The refrains in vv. 9,11cd, 16ef and 20cd were added to these two already connected prophecies at a later stage. The theological summary in v. 12 is yet another addition, closely affiliated with 5.24–25. Unlike v.

Pál apostol nyomán Habakuk 2:4 a keresztyén teológia egyik kulcsfontosságú szövege, amelyre az Újszövetség három alkalommal konkrétan hivatkozik. A reformáció korában, amikor a hit általi megigazulás újra a teológiai figyelem középpontjába kerül, ez a szövegrész, illetve ennek újszövetségi referenciái ismét jelentős szerephez jutnak. A tanulmány rámutat arra, hogy Hab 2:4 héber szövegének eltérő értelmezése milyen következményekkel járt a két nagy reformátor, Luther Márton és Kálvin János hit-értelmezésére nézve. Hab 2:4 reformátori olvasatának elemzése rávilágít ugyanakkor a (nyugati) keresztyén hagyomány egy másik kardinális problémájára is. A hit általi megigazulást illetően a héber szöveg alapján igyekszik egy olyan kérdést tisztázni, amely valójában a görög szöveghez (a Septuagintára hagyatkozó páli értelmezéshez) kötődik. Az újszövetségi szövegek révén közvetett formában kanonizált, ugyanakkor a reformátorok (és a nyugati teológia) által megkérdőjelezett tekintélyű Septuaginta, illetve a mérvadónak tekintett héber szöveg egymásmellettisége, továbbá a scriptura sacra sui ipsius interpres és a hebraica veritas kanonikus hermeneutikai elvei komoly paradoxonokhoz vezetnek.

Lehet-e köze a XX. század második felében a Sorbonne morálfilozófusának a reformáció egyik szellemi atyjához, Kálvinhoz? Földrajzilag mindenképpen, hisz volt úgy, hogy ugyanazokat az utcákat rótták, és az sem mellékes, hogy egy nyelvet beszéltek – mindezt persze négyszáz esztendő távlatában.

Erdély sokoldalú polihisztorának életművében szerves részt képez kiterjedt levelezése. Ezek a levelek apró részletekben egyaránt rámutatnak a levelezőtársak mindennapjainak társadalmi, közösségi és gyakran egyéni, családi gondjaira, és így lehetőséget adnak mintegy belülről szemlélni mind a kort, mind a személyek gondolkodásmódját és kapcsolatainak működését. A továbbiakban Kós Károly hat, eddig publikálatlan levelét teszem közzé, amelyeknek címzettje dr. Gönczy Lajos teológiai tanár.

Az alábbi dolgozat a francia filozófus Pardonner? című, 1971-ben publikált szövegét elemzi, amely bizonyos értelemben ellentéte a szerző korábbi megnyilatkozásának. Megelőző munkája, a Le pardon (1967) nyugodt kijelentőmódjával szemben a Pardonner? mintha kérdésessé tenné az előző álláspontját.

Ebben a tanulmányban az úgynevezett a „régi-új” énekekkel foglalkozunk, vagyis azzal a kérdéssel, hogy miképpen érvényesül a kontrafaktum módszere a gyülekezeti énekek megalkotásában. Ha pedig azt is megvizsgáljuk, hogy a reformációtól kezdve napjainkig miként születnek új énekek ezzel a módszerrel, és hogy a bibliai „új ének” megjelölés mennyire jellemző ezekre is, akkor a kérdés már nem csak történeti szempontból lehet érdekes.

A szimbolikus interakcionalizmus-deviancia elméletének talaján kidolgozott minősítési vagy címkézési elmélet Jézus-kutatásra néző hasznosíthatóságát már az 1980-as évek végétől felvetették. Az evangéliumok lapjain ugyanis számos vád hangzik el Jézus ellen, amelyeknek értelmezéséhez hasznos keretet nyújthat a címkézési elmélet. E tanulmány áttekinti a Jézus ellen elhangzó vádakat, majd részletes elemzéssel a Belzebubbal való szövetség vádja felé fordul.

Ez az írás egy előadás szerkesztett változata, és Nagy Sándor hódításait, a Ptolemaida és Szeleukida királyok uralmának palesztinai eseményeit vázolja fel, és azt szemlélteti a Makkabeusok első könyve alapján, hogy miképpen újult meg és erősödött meg a tipologikus írásmagyarázat a Kr. e. 2. század folyamán.

Az északi országrész, Izráel nemzeti vallásának rekonstrukciója korlátokba ütközik. Az északi szövegeket déli recenziójukban vették fel az Ószövetségbe, és lépten- nyomon észrevehető egy erős polémia az izráeli vallási megnyilvánulásokkal szemben. A deuteronomista mozgalom óta minden nem Jeruzsálemben lejátszódott kultuszt illegitimnek tekintenek, és azt retrospektív beledolgozták a szövegekbe is. Azonban még így is felsejlik az eredeti vallás kontúrja.

A bibliai történetek és mesék jellem és küzdőképesség erősítő hatásait megértve lehetőségeink szerint mindent meg kell tennünk, hogy az iskolában és gyermekcsoportokban kialakuló pszichoterror elejét vegyük.

Nagy horderejű döntésekbe nem szólhat bele mindenki; beszélni viszont minden ember beszél. És az is kommunikál, akinek valamilyen betegség korlátozza beszédkészségét. A homo loquens tágabb értelemben a kommunikáló ember. Dolgozatunk elsősorban a beszéd etikájának az alapkérdéseit kívánja feltárni és kritikailag bemutatni, ezt azonban csakis ennek a tágabb kontextusnak a figyelembevételével tehetjük meg.