Ez a tanulmány a felmentés problémáját elemzi Vladimir Jankélévitch gondolkodásában. A felmentés a sértett fél azon próbálkozása, hogy a mélyen elrejtett emberi gonoszságon túl olyan külső mozzanatokat találjon, amelyek motiválhatták az elkövetőt. Az oknyomozó eltökéltségével keresi a választ az "unde malum?" kérdésére.

Minden tudomány szükségképpen eljut a maga határáig, a horizontnak addig a vonaláig, ahol összeér az ég és föld. A fizikai valóság vizsgálata metafizikai kérdésekbe torkollik. Aki például asztrofizikusként az ősrobbanással foglalkozik, óhatatlanul is beleütközik az olyan jellegű kérdésekbe, melyeket a szoros értelemben vett tudomány aligha válaszolhat meg. Mi okozta magának a Big Bangnek a szinguláris eseményét? Miféle idő és miféle tér képzelhető el a téridő keletkezése előtt? Működhetnek-e ott törvények, ahol még egyetlen atom, egyetlen elektron sem létezik?

A bibliai történetek és mesék jellem és küzdőképesség erősítő hatásait megértve lehetőségeink szerint mindent meg kell tennünk, hogy az iskolában és gyermekcsoportokban kialakuló pszichoterror elejét vegyük.

Nagy horderejű döntésekbe nem szólhat bele mindenki; beszélni viszont minden ember beszél. És az is kommunikál, akinek valamilyen betegség korlátozza beszédkészségét. A homo loquens tágabb értelemben a kommunikáló ember. Dolgozatunk elsősorban a beszéd etikájának az alapkérdéseit kívánja feltárni és kritikailag bemutatni, ezt azonban csakis ennek a tágabb kontextusnak a figyelembevételével tehetjük meg.

Az ötödfél évszázados II. Helvét Hitvallás tizenegyedik fejezetében ez áll: "Aeterni Dei aeternum filium credimus et docemus hominis factum esse filium, ex semine Abrahae atque Davidis, non ex viri coitu, quod Hebion dixit, sed conceptum purissime ex Spiritu Sancto, et natum ex Maria semper virgine, sicut diligenter nobis historia explicat evangelica.” Némileg meglepő Bullinger hitvallásában a krisztológiai meghatározás általam kiemelt része, miszerint az örökkévaló Isten örökkévaló Fia a mindenkor szűz Máriától született.

The God of Jankélévitch is creative energy, eternal acting goodness and love, but it is not a person and does not personally know its creations. It does not rule, does not enter into a covenant, does not bring redemption at the cost of its own heartbreak, does not judge sins and does not forgive them, does not speak, does not give commandments, does not conquer death, does not resurrect the dead, and does not offer eternal life.

A törvény: méltányosság. A folytatás őre. És persze alkalom az önhitt moralizálásra. Az evangélium: jó hír. A lehetetlenné vált folytatás folytatásának a jó híre. És persze alkalom az olcsó kegyelem igénylésére.

Előadásunk egyház és állam viszonyrendszerét kívánja feltárni Dietrich Bonhoeffer értelmezésében (1906 – 1945). Etikai gondolkodásának az egysége Krisztusra épül: mind az egyház, mind az állam az Ő uralma alatt áll. Isten parancsának négy mandátumon keresztül kell megvalósulnia a világban, melyek a házasság (család), a munka (kultúra), a mindenkori politikai kormányzat, valamint az egyház.

If we compare the Chrysostom-quotations found in the 1559 edition of Calvin’s Institutes with the original Greek texts by John Chrysostom we encounter significant textual differences. Concerning the doctrine of free will there are about 10 quotations of or references to Chrysostom in the Institutes, and in most cases Calvin puts these in unfavourable light.

Joggal feltételezhetjük, hogy az Ézs 10,16–19 verseit eredetileg nem erre a helyre írták. A perikópa egy Izrael elleni prófécia része volt. Ezt a hipotézist erősítik meg a szerző által használt metaforák, a szöveg intertextuális kapcsolatai más, Izraelre vonatkozó próféciákkal, illetve a perikópa környezetéből gyűjtött információk is. A relokalizáció révén az Ézs 10,16–19 eredeti értelme megváltozott: az ítélet, amely korábban Izraelre vonatkozott, Asszíria-ellenes beszéddé alakult, azaz azon hatalom ellen fordult, akin keresztül JHVH egykor a saját népe feletti ítéletét hajtotta végre.

This study argues that Isa 10,16–19, located in the context of the anti-Assyrian prophecy, provides essential clues in understanding the formation of the book of Isaiah. While current research often takes this text as a late redactional composition, it is more reasonable to argue that the pericope was relocated by the editors from a prophecy originally threatening Israel with destruction. This level of meaning is endorsed by the specific metaphors used, as well as arguments from the context, most notably vv. 20–23, which still regard vv. 16–19 as an anti-Israel text.