Az unalomérzet tulajdonképpeni jelenségéről az Ószövetség néhány helyén olvashatunk. Ennek fogalmát a qúc igegyök hordozza, amely ott, ahol az unalomérzetet fejezi ki, kizárólag csak személyes igemódban fordul elő.

A Heidelbergi Kátéban nem találkozunk az embert önmagában vizsgáló kérdésekkel. A Káté szerzői valahányszor az ember természetére, állapotára vagy akár rendeltetésére vonatkozó kérdést tesznek fel, egyértelműen éreztetik, hogy soha nem önmagában, hanem kizárólag Istennel való kapcsolatában szemlélik az embert. Mindjárt a Káté preambulumában találkozunk ennek világos kifejezésével, amikor az egyetlen vigasztalásra vonatkozó kérdés-feleletben kifejtik, hogy az ember nem rendelkezik önmaga fölött, ugyanis elsősorban a megváltás jogán Jézus Krisztus tulajdona.

Isa 8:16 is considered a key reference regarding the formation of the book of Isaiah and the role of prophetic disciples in this process. This article argues, however, that originally this verse had a more limited significance. The instruction to which v. 16 refers is to be identified with vv. 12-15 rather than an early ‘book’ of Isaiah. The expression ‘the instructed ones’ (of YHWH rather than the prophet) is applied to the prophet’s audience.

In the last confession of Jeremiah, Jer 20,7–18, the individual complaint in vv. 7–13 and the poem of vv. 14–18 appear to have been put side by side without any obvious connection. The present study seeks to establish the relationship between these pericopes. A closer analysis of the complaint from a literary critical point of view suggests that vv. 7a.8–9 form the basic layer of the pericope, while vv. 10.12 and 11.13 should be considered as later expansions. Vv.

Zsolt 139,13-16 az ószövetségi antropológia szempontjából fölvet néhány rendkívül izgalmas kérdést. A költemény a magzat anyaméhben való alakulását Isten teremtő munkájának tekinti. A 15. vers egymással párhuzamba állítja a magzat anyaméhben való formálódását és a föld mélyén való alakulást. Mit is jelent ez, az ószövetségi klasszikus teremtéstörténet fényében meglehetősen szokatlan képzet? Milyen könyvről beszél a 16. vers és milyen értelemben vonatkozik ez a könyv a még meg sem született ember életére?

Bár Ézs 19,16-25-t gyakran a késő fogság utáni időszak eszkatologikus próféciáival hozzák kapcsolatba, a prófécia szövegének, teológiájának és lehetséges történelmi hátterének vizsgálata arra indít, hogy megkérdőjelezzük ezt a feltételezést. Ézs 19-ben nem egyszerűen „univerzalizmusról” van szó, hanem ennek a JHVH világuralmát valló képzetnek arról a formájáról, amely a JHVH-nak való szolgálatot és az idegen népekhez való viszonyát nem eszkatologikus, hanem történeti keretek között képzeli el (vö. pl. 19,23: „szolgálni fogja Egyiptom Asszíriát”).

Resheph and Qeteb from Deut 32:24 are considered in modern scholarship as demons. This short paper argues this theory and points out a possible alternative explanation: literary paganism.

A cikk a történeti-Jézus kutatásában használt forrásanyagot vizsgálja.