Prófétai imádság:
Ábrahám, Izsák és Jákób Istene! Hozzád vonulunk fel, a nép, amely Ábrahám magvából való, amelyet Fiad váltott meg, és amelyet a Szentlélek által formáltál egyházzá! Íme, itt vagyunk az ígéret és az áldás örökösei, hogy áldjunk és magasztaljunk téged, dicsérjük nagyságod, féljük szentséges neved! Köszönjünk, hogy magadhoz fogadsz most bennünket, és megállhatunk szent házadban.

Urunk, te nem csak az atyák Istene vagy, de Istenként atyánkká lettél, hogy mi gyermekeidként bátran és bizalommal formáljuk a szót, ha imádságra fogjuk össze a kezünket. Így állunk most előtted: fiak és leányok, akik lesik szüleik ajkáról a mondatokat.

Látomás Istene (Gen 16,13), jelenj meg előttünk, hogy lássunk téged, hogy világos legyen előttünk akaratod, értsük terved, és benne felismerjük saját részünket. Igéddel szólj hozzánk. De láss meg te is bennünket, ahogy vagyunk. Hálánkat az elmúlt napok ajándékaiért, barátságokért, átbeszélgetett estékért, a naponta felénk hangzó igéért, felénk érkező családi jó hírekért, a lábadozásért és a gyógyulásért, mindazért, ami jó érzéssel tölt el bennünket. De lásd meg rajtunk a nyomást is, a teljesítménykényszer kábulatát, a veszekedések pusztító maradványát lelkünkben, a letört reményt, az apadó szeretetet, és a tapadó magányt. Ezekben nekünk nem megoldás vagy válasz kell, Atyánk, hanem kegyelem. Irgamazz nekünk!

Urunk, Hadijelvényünk (Ex 17,15)! Századunkat a béke korszakának hittük, azt gondoltuk mi teremtettük meg a szellemi fejlődés vívmányaival. De ma már ott tartunk, hogy kontinensünkön és váltságodnak színterén is bombák robbannak, és egyre olcsóbb az emberi élet. Védelmezd Atyánk a szenvedőket, és add, hogy mi igédre figyelve tőled várjuk azt a békességet, amelyet csak te adhatsz, és amely nem a világ szerinti fegyverszünet (Jn 17,24). Engedd az igédből megértenünk, mit kell nekünk itt most tennünk, hogy cselekedeteink hullámot verve más irányba fordítsák a vesztébe rohanó nemzedékünk sorsát.

Istenünk, legyen ez a hely és istentisztelet az ég kapuja (Gen 28,17), ahol valódi találkozásunk van veled, legyen ez táborod (Gen 32,3), ahol angyalaid súgják fülünkbe titkodat, legyen ez a hegy, ahol gondoskodásod van (Gen 22,14), gondviselésed kifogyhatatlan eredője. Igéd indítson szent rettegésre, hogy Izsák félelme (Gen 31,42), te légy velünk. És mi hódolattal és alázattal ejtjük ki ezerszeri is szent neved, magasztalva fújjuk az éneket, és imádunk téged Atya, Fiú, Szentlélek Isten. Ámen. 

Igehirdetés:
A világ első dokumentált kozmopolitája Ábrahám, aki bejárja az akkor ismert egész világot. Úr-Kaszdimból indul, mely az elbeszélt időben 65000 lakosával a világ talán legnagyobb városa lehetett, és a Holdistennek, Nannanak szentelt 30 m-es zikkuratjával még ma is ámulatba ejti a látogatót. Kulturális és gazdasági fellegvár, melynek utcái nyüzsgő emberektől zajosak. És ha jobban odafigyelünk az egyik sugárút végén egy népes sereget láthatunk. Értékes rokománytól zörgő társzekereken Ábrahám és családja költözteti vagyonát, és észak felé vonul. A következő megálló Hárán. Szintén a Holdisten, itteni nevén Szin központja. Messze földről zarándokoltak Ehulhul templomába a férfiak, hogy a papnők igéző szeméből olvassanak, és fátyolos suttogásuk legyen a kijelentés. Babilon utolsó királya rejtélyes körülmények között tíz évet tölt itt, amely után Babilon város istenét Mardukról Szinre cseréli, de ezért az egész birodalom bukásával fizet. Végül Ábrahám eljut Egyiptomba is. Kései hagyományok szerint Heliopoliszban, a bibliai Ónban vészelte át az első kánanáni éhínséget. Ez a város sem volt mindennapi látvány. A Napistenre utalva mindent arannyal borítottak. Csak I Oszorkon idején több mint 200 kg aranyat adományoztak a templomnak, amelynek egy részét minden bizonnyal díszítésre használták. A Holdisten sápadt fényétől Ábrahám a Napisten ragyogásáig mindent látott, amit az akkori világban érdemes volt megnézni. Ő mégsem a hatalmas égi istenek kegyét kereste, hanem egy ismeretlen, furcsanevű Viharisten áldásának ígéretére telepszik le Kánaán földjén. Ez késztette Ábrahámot arra, hogy elhagyja kora Rómáját, Párizsát és Londonját, hogy végül egy mezőségi vegyes faluban kössön ki, ahol még a temetőhelyért is alkudni kell (vö. Gen 23) és egy kútért is ölre mennek az emberek (vö. Gen 21). Ezek szerint az Ígéret földjén sem ment minden az elvárások szerint. Egyik példája a felolvasott alapigénk. Éppen ezért vizsgáljuk meg, hogyan valósult meg az áldás Ábrahám életében, miért kell Lótnak elválni nagybátyjától, és ezzel párhuzamosan pedig folyamatosan keressük magunkat a felmerülő történetekben.

Mit ígért Isten Ábrahámnak? Egy szóban áldást. Ehhez sok minden hozzátartozik: az anyagi jólét, a testi biztonság, a népes család, társadalmi megbecsültség és még sok más efféle. Aki áldott, az az élet minden területén sikeres. De éppen ezért, az áttekinthetőség végett, nézzük meg Ábrahám esetében az áldás anyagi, személyes és családi vonzatát, hogy alakult ez a sokszor emlegetett ősatya életében?

Ábrahámot biztos nem az anyagi szükség késztette elhagyni ősei földjét. Úgy tűnik, hogy gazdagon hagyja el Háránt, és szolgák társaságában, szerzeményekkel megrakodva pillantotta meg Kánaán kies környékét. De Isten egy áldott országot ígér neki, és ezért útra kel. Talán fülünkbe is cseng a későbbi szövegek leírása, mely tejjel és mézzel folyó földnek nevezi Kánaánt. Igen ám, de alighogy megérkezik Ábrahám az Ígéret földjére rögtön éhínség támad, és kénytelen Egyiptomba menekülni, mert az ígéret tárgya, a föld, nemhogy áldott lenne, hanem természeti csapásoktól sújtott. És mindez nem is egyszer, hiszen pár évvel később ugyanilyen okból a filiszteusok földjére, Gérárba kell meneküljön az idős pár. A termékeny vidék egy része el is pusztul, mivel az igénkben még Isten kertjeként emlegetett Sodoma és Gomora környéke néhány fejezeten belül a pokol kapujává válik, és kénköves tűzeső semmisíti meg. Kánaán nem vénnek való vidék. Nem egy 75 éves öregnek való a folyamatos bizonytalanság. És itt el is érkezünk az érzelmi töltethez, mely talán a legerősebb.

A Genezis mondáira jellemző a balladai homály, a sejtetés, a rejtelmes utalások sora. A szerzők soha nem mondják ki, hogy mit is gondol a főhős. Azt az olvasóra bízzák. És mi érezzük is, hogy egy embernek, akinek mindene megvan, minden elképzelhetőt megvalósított, csak gyermeke nincs, az élete alkonyán miért veszi nyakába a világot, és miért kockáztat, hogy az az egyet, amit még nem kapott meg, elvegye Isten kezéből. A gyermekáldás reménye motiválja Ábrahámot. De Isten nem sieti el a dolgot. Az első ilyen ígéretet Ábrahám 75 évesen kapja, és még 99 éves korában, azaz 24 évvel később sem történt még semmi, csupán a fenti viszontagságok sora. Közben Isten nem egyszer megismétli ígéretét. De az egyik alkalommal Ábrahám máskor Sára mosolyogja meg Isten szavát. Úgy tekintenek rá, mint egy nagyot mondó barátra, akit nem sértünk meg azzal, hogy kimondjuk, felét sem hisszük a mesének, mert a valóság másról árulkodik. Izsák születése előtt mind Ábrahám, mind Sára Istent egy jószándékú fecsegőnek tartja, akinek a szaván csak mosolyogni lehet, mert végül is nem akar semmi rosszat. A szöveg nem mondja ki, de Ábrahám minden bizonnyal csalódott, amikor vagyona veszélybe kerül, és az egyetlen dolog, amiért elindult körbejárni ezt a cudar világot egy negyed évszázad alatt sem került közelebb hozzá. De a pontot az i-re, a mai alapigénk teszi fel. Ha nincs is Ábrahámnak fia, de ott van unokaöccse, Lót. Ha már saját véréből nem is támadt utód, de legalább Lót közel van hozzá, és a nagycsalád vérvonalát tovább viszi. Saját gyermek híján ő volt a legközelebbi férfirokon, akiben reménykedni lehetett.

De tőle is el kell válni. Az áldás annyira megszaporította a vagyont, hogy kevés már a legelő és víz, viszály támad. Ennek hevességéről vagy lefolyásáról nem mond semmit az ige, de a következményt világosan tárja elénk. Lót Ábrahám kérésére elválik nagybátyjától, és a föld legjavát választja magának. Ábrahám végképp egyedül marad. Rokona nincs, és már azon gondolkozik, hogy melyik szolgájára fogja hagyni az a temérdek vagyont (Gen 15,2), amelyet jó üzleti érzékével és éleslátásával felhalmozott. Ekkor azonban Isten közbelép, és ha lassan is, de beváltja ígéretét. Megszületik Izsák. De a történetnek koránt sincs itt vége. Isten Izsák feláldozását kéri, majd elengedi (Gen 21). A Gen 25,11 szerint Ábrahám halálakor Izsáknak nincsenek még gyermekei, mi több azt is megtudjuk (Gen 25,21), hogy Rebeka meddő. Ábrahám szemét úgy fogják le, hogy a családba ismét visszalopózott a vérvonal kihalásának veszélye.

Ábrahámnak egész életében nincs többje mint Isten ígérete. Ez a mondat, amelyet Isten folyamatosan ismételget, és amely néha üresnek, sőt épp a valóság cáfolatának tűnik. Ábrahámnak el kell hinnie, hogy bár minden körülmény az ellenkezőjére utal, és az életkora, a folyamatos gazdasági nehézségek, a családi viszályok, a hosszú eltelt idő ellenére Isten mégis tartja a szavát. És hisz, és igaza lesz. Nem véletlen, hogy az ÚSZ számos helyen a hit példájaként utal rá (Róm 4,3; Gal 3,6; Zsid 11,8; Jak 2,23). Fontos azonban meglátnunk, hogy az ígéret Ábrahámé, de nem a beteljesedés. Ábrahám a hit nomádja. Egy vándor, akié csak az út, de nem érkezik meg soha sehová igazán, hiszen akkor már nem lenne többé vándor, és hite se lenne már hit, hanem bizonyosság. Azonban Isten mindig úgy cselekszik, hogy valami előképe felvillan az eljövendő boldog jövőnek.

Egy fontos üzenet épp ez. A keresztyén egyház hívőkből, de nem tudókból, bizonyosságra jutottakból (persze a fenti értelemben) áll. Nekünk sincs egyebünk mint Isten kimondott szava, amellyel ma sem lehet többet kezdeni. Meg lehet mosolyogni, vagy el lehet indulni a Kánaán földje felé. Mindegyik hittétel csak részben áll előttünk. Hisszük a feltámadást, de nem tudjuk. Ábrahámnak megszületik Izsák, de a felesége meddő. Krisztus feltámadt, de a mi sorsunk továbbra is kérdés. Hitkérdés. A hitbeli növekedés nem azt jelenti, hogy egy idő után már nem is hitem van, hanem tényeket birtoklok, hanem az, hogy az életünket újra és újra megtépázó események között is Isten ígérete szerint tájolom az életem. A keresztyén is olyan vándor, aki itt a földi életben nem éri el soha a célt, de mégis hiszi, hogy már most is ott van és ott lesz. A szükségben is a bőség ígéretének hordozója, a meddőségben is az új élet rejtezik benne.

Mindazonáltal mégis furcsán működik ez az áldás dolog. A felolvasott alapigében Isten annyira megáldotta Ábrahámot és Lótot, hogy az már civakodáshoz vezet. Az áldás mint fejtörés, az áldás mint problémaforrás. Az áldás, amely szétválasztja a rokonokat. Sokat nem kell ecseteljem, hiszen mindenki tudna példát mondani, hogy a nagy örökség hány testvért tesz halálig tartó haragossá, míg ha nincs min osztozkodni, szent a béke. De az egyházban sincs ez másképp. Jelenleg gyülekezeteink messze túlnyomó része felújított parókiákkal és renovált templomokkal vár rátok, ahol a legkisebb gyülekezetben sem kell egy bizonyos polgári életszínvonalról lemondjon a lelkésznek. Azonban mégis nehezen kerül a városok 20 km-es körzetén kívül lelkész az üres helyekre. Vagy azt is mondhatnám, hogy míg átkosban egy lelkész alapvetően tényleg azzal kellett évtizedeken keresztül végezze a szolgálatot, amit a teológián a kurzusokból tanult, és talán még egy tucat ilyen-olyan könyv állt a rendelkezésére, addig ma ingyenesen elérhető annyi forrásanyag, hogy csak egy bibliai fejezet kapcsán nem lenne elég az élet az elolvasáshoz. De hadd kérdezzem meg, színvonalasabb az erdélyi igehirdető prédikációja a mostani nagy áldás korszakában, mint ezelőtt 40 éve? Vagy a bőség zavarában, hogy sok mindent kéne, semmit nem teszünk? Anyagi szempontból mindenféleképpen erős helyzetben van az egyházunk, és minden adott lenne, hogy összefogjunk, hogy gyülekezetközi projekteket valósítsunk meg, hogy új közösségeket plántáljunk, de ehelyett Ábrahám és Lót, ifjak és vének egymás torkának ugranak, és ahelyett, hogy áldást osztanának, osztozkodnak az áldáson. Az ilyennek mindig az a vége, hogy az egyiknek fel is út le is út.

A kérdés, hogy hogyan cselekszünk? Ábrahám felajánlja Lótnak, hogy ő válasszon magának lakhelyet. Ő Sodoma és Gomora környékét választja a bőség miatt, bár már ekkor is romlott népségnek számítottak a fent említett város lakói. Ha csak a gazdasági szempontot nézzük, Lótnak igaza van. Lehet, hogy Sodoma lakosai velejéig gonoszak, de luxusban élnek, és Lót számára ez a döntő tényező. Neked mi lesz majd fontos, amikor helyet keresel magadnak Isten egyházában? Sokat hangoztatott üzenet: ne köss házasságot a korszellemmel mert hamar megözvegyülsz (Kierkegaard). Mégis tömegesen ezt tesszük. És ha ma még e kijelentés élharcosa és tisztaszívű szószólója is vagy, garantálom, hogy az első olyan alkalommal, amikor könnyen tudsz majd előnyhöz jutni, komoly dilemma elé fogsz állni.

De van egy másik lehetőség is, amely Ábrahám esetében jelenik meg. Bár ő az idősebb, ő a nagycsalád feje, miatta áldotta meg Isten a Lót családját is, neki lenne elsőbbsége mindenféle szempontból, hogy a földet felossza, mégis átengedni a választás lehetőségét. Teszi ezt pragmatikus okokból. Nem engedhet meg magának egy testvérháborút ilyen bizonytalan körülmények között, de teszi nagylelkűségből is, mert más szemmel látja ő már az életet, mint a fiatal Lót. És most jön a csavar, Ábrahámé lesz minden. Rögtön azután, hogy Ábrahám átengedi Lótnak az ország legjavát, Isten azt az ígéretet teszi, hogy az egész földet neki adja, ameddig csak a szem ellát, azaz azt is, amit most Lót magának foglalt le. Az igazat nem lehet megkárosítani, aki birtokolja az áldást, attól azt nem lehet elvenni, mert az áldás nem körülötte, hanem benne van. Ábrahám nem azért áldott, mert a lehető legkedvezőbb fekvésű helyen telepedett le, hanem épp annak ellenére áldott, hogy csapások érik.

Az áldás számodra nem valahol van ebben a világban, hanem benned van. Ha nem sikerül megtalálnod már most itt magadban ezt a bizonyosságot, hanem azt gondolod, hogy az áldás majd ott vár rád egy gazdag gyülekezetben, egy szerető társ kezében, címlapot érdemlő megvalósításokban, akkor úgy szemléled a világot, mint Lót, és sajnos nem tudok jobb véget prófétálni erre nézve, mint ami neki lett. Krisztusban mi mind az áldás hordozói vagyunk, és az ország ígéretét kaptuk. Ha ezt tényleg el tudod hinni, akkor érhet ebben a világban bármi, mert az áldás rajtad át fog szivárogni és átitatja az életedet, és átformálja a környezetedet, és áldás leszel, és nagy nép atyja, és a magodban megáldatnak a föld minden nemzetségei. Nem kell keresned az áldást, engedned kell, hogy működjön benned és rajtad keresztül. Amint láttuk mindez nem az emberi logika szerint működik. Talán lassan, talán pont fordítva, mint számítanánk rá, és itt ebben a földi életben a hiten túl nem is lehet kezdeni vele semmit. De mielőtt elindulnál megkeresni valahol az Ígéret földjét egy Maros, Olt, Szamos vagy Kőrös melletti településen, mert az olyan, mint Egyiptom földje, jusson eszedbe, hogy Isten egész országa a tiéd. Mikor Krisztus visszajön mindenütt nyilvánvaló lesz ez. Ha indulni akarsz, indulj, de azért, hogy mondd el másoknak is, az áldást ne keressék, mert Krisztusban már az övék, és bennük van, ha ők is Krisztusban. Ámen.

Nagy imádság:
Ábrahám, Izsák és Jákób Istene! Minket megváltó Úr, megszentelő Szentlélek! Ábrahámot hosszú élete alatt újra és újra felhangzó ígéreted bíztatta. Köszönjük, hogy ma is te a Krisztusban nekünk adott ígéretedet újra szóltad, evangéliumod ismét biztatásunkra hangozhatott.

Adj hitet, Istenünk! Szolgáid vagyunk, de ha padjaidból távozunk úgy teszünk, mint akik számára már a csodák ideje lejárt, és magunknak kell segítenünk magunkon. Adj olyan hitet, amely bár tenni kész, és cselekedni sosem rest, de a kudarc láttán sem csügged, hanem mindig tud benned reménykedni, és a katasztrófák közepette csodát vár, a halálban a feltámadásban bizakodik.

Urunk, adj türelmet. Gyorsétterem, gyorsforgalmi út, egy kattintásos bevásárlás, gyorsított ügyintézés szédületében telnek a mindennapjaink, ahol olyan távlatokban reménykedni, mint ahogy Ábrahám hitt benned, lehetetlennek látszó feladat. De ha lehetetlen is nekünk, a te karod meg nem rövidült (Num 11,23), és a hit mellé adj türelmet is, hogy csendes szívvel várjunk rád. Engedd elfogadnunk, hogy amit mi még nem látunk, vagy talán meg sem érünk, attól még elvégzett döntésed lehet, és igéd nem tér vissza üresen (Ézs 55,11).

Atyánk, dolgozik bennünk a tenni akarás. Fiatalok, életerősek, tettre készek vagyunk. Építeni, megvalósítani, szervezni, sikereket aratni akarunk. Valahogy rosszul esik azt hallani, hogy csak célt nem érő vándorok vagyunk, és nem a megérkezés a lényeg, hanem az út. De mindez azért, mert már most nálad vagyunk, és már most a célnál tudjuk életünket. Add ennek fényében szemlélni sorsunkat, kudarcainkat, vesztett csatáinkat.

Urunk, jóvoltodból nem apadt el Ábrahám reménye. Így bíztass minket is. Gyógyítsd a beteget, erősítsd a gyengét, javaiddal lást el a szűkölködőt. Szentlelkeddel járj át bennünket, hogy szolgálatodra készülve áron is megvegyük az alkalmakat (Ef 5,16), kihasználjuk az egymással, igéd bőségében, tanítóinkkal eltöltött időt. Adj időt az örömre is, hogy baráti és emberi kapcsolatink erősödjenek, ha egy asztal mellé leülünk beszélgetni. Onnan se hiányozz! Pihenés és munka mindkettő a te kezedben legyen!

Elöregedő nemzet, meddő méhű Anyaszentegyház vagyunk, igazi ötszázéves aggastyán. Támassz utódokat a végeken és ahol még számban sokan vagyunk. Add nekünk áldásod, hogy nagy néppé legyünk, hogy már itt meglássunk abból a temérdek seregből valamit, amely Napodon áll majd elő. Hitet adj a földnek, beléd kapaszkodó makacs kitartást, hogy a földi határok mozgatásáért élesített töltetek sűvítése között is meglássuk országod határtalanságát! Jöjjön el minél előbb! Hatalmas Úr, dicső Király, felséges Bíró, örökkévaló Atya! Így várunk rád! Krisztus érdeméért! Ámen.